Hajduk: fellebbezett a súlyos büntetés miatt Gyurcsó klubja

Vágólapra másolva!
2018.10.10. 15:00
Gyurcsó Ádám csapata, a horvát élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hajduk Split élt fellebbezési jogával. Mint ismert, a Horvát Labdarúgó-szövetség a Dinamo Zagreb elleni mérkőzésen lévő rendbontások miatt négy zárt kapus meccsre büntette a klubot.

A Hajduk Split szeptember végén hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a veretlenül éllovas Dinamo Zagrebbel. A mérkőzést többször is meg kellett szakítani a nézők viselkedése miatt. Gyurcsót a 92. percben azért cserélték le, mert egy betondarabbal fejbe dobták.

„Az NK Hajduk következő négy bajnokiját vagy kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell játszani” döntött a fegyelmi bizottság. Indoklásában kiemelte, hogy a mérkőzést többször is meg kellett szakítani, és a szurkolók 45 fáklyát, kilenc füstbombát és 17 rakétát is használtak, és Gyurcsó is megsérült, ápolás után le kellett cserélni.

A Hajduk másodedzőjét, az 55. percben kiállított Mario Carevicet az asszisztenssel és a negyedik játékvezetővel szembeni magatartása és káromkodása miatt egy hónapra eltiltották, és 5000 kuna (210 ezer forint) pénzbüntetéssel sújtottak. Ez ellen is fellebbezett a klub.0–0-s döntetlent játszott a veretlenül éllovas Dinamo Zagrebbel. A mérkőzést többször is meg kellett szakítani a nézők viselkedése miatt. Gyurcsót a 92. percben azért cserélték le, mert egy betondarabbal fejbe dobták.

„Az NK Hajduk következő négy bajnokiját vagy kupamérkőzését zárt kapuk mögött kell játszani” döntött a fegyelmi bizottság. Indoklásában kiemelte, hogy a mérkőzést többször is meg kellett szakítani, és a szurkolók 45 fáklyát, kilenc füstbombát és 17 rakétát is használtak, és Gyurcsó is megsérült, ápolás után le kellett cserélni.

A Hajduk másodedzőjét, az 55. percben kiállított Mario Carevicet az asszisztenssel és a negyedik játékvezetővel szembeni magatartása és káromkodása miatt egy hónapra eltiltották, és 5000 kuna (210 ezer forint) pénzbüntetéssel sújtottak. Ez ellen is fellebbezett a klub.

Legfrissebb hírek

A Rijeka elleni bravúr után a Hajduk Splitet is legyőzte az Eszék

Minden más foci
2025.04.27. 20:20

Boban több mint három évtized után visszatér a Dinamo Zagrebhez

Minden más foci
2025.04.15. 10:34

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49

Kikapott a Dinamo Zagrebtől, sorozatban kilencedik bajnokiján maradt nyeretlen az NK Osijek

Minden más foci
2025.04.12. 20:50

Már megint edzőt keres a Dinamo, Cannavarót is kirúgták

Minden más foci
2025.04.09. 13:33

Gyurcsó beállt, gólt lőtt, nyert az Anorthoszisz

Légiósok
2025.04.05. 18:49

Videó: Gattuso összeszólalkozott a szakkommentátorral a Hajduk súlyos veresége után

Minden más foci
2025.03.17. 12:13

Az Eszék idegenben legyőzte a Dinamo Zagrebet, és bejutott a Horvát Kupa elődöntőjébe

Minden más foci
2025.02.26. 21:56
Ezek is érdekelhetik