Horvátország: Nem öngyújtóval találtak el, az nem üt ekkorát – Gyurcsó

CSILLAG PÉTER (Split)CSILLAG PÉTER (Split)
Vágólapra másolva!
2018.10.01. 09:04
null
Gyurcsó Ádám lőtt – őt viszont megdobták (Fotók: Dömötör Csaba)
A botrányos horvát rangadón betondarabbal fejbe dobott Gyurcsó Ádám biztos benne, hogy nem ő volt a célpont, hanem a partjelzőt próbálták eltalálni.

 

Az első hírekkel ellentétben nem öngyújtóval, hanem betondarabbal találták el Gyurcsó Ádámot, a Hajduk Split szélsőjét a Dinamo Zagreb elleni szombati horvát bajnoki mérkőzésen (0–0). Erről Miroslav Markovic, a szövetség helyszínen jelenlévő biztonsági vezetője számolt be a Sportske Novosti sportnapilapnak. A 27 éves, 18-szoros válogatott játékos a találkozó másnapján egy spliti tengerparti kávézóban beszélt a Nemzeti Sportnak a szélsőséges esetről és következményeiről.

„Nagy ütést éreztem – elevenítette fel a pillanatot. – Nem láttam, hogy mivel találtak fejbe, de nem öngyújtóval, mert az nem üt ekkorát. A többiek azt mondták, kődarab volt. Biztos vagyok benne, hogy nem én voltam a célpont. Már a bemelegítésnél láttam, hogy a játékvezetőket fütyülik, sértegetik, ez esetben is a partjelzőt célozták. Csak azt nem értem, hogy miért éppen olyankor, amikor áll a játék, és a mi csapatunkból is többen ott vannak a közelében. Amúgy sem normális persze, hogy a bírókat dobálják. Nehéz így játszani, ráadásul éppen támadásban voltunk, amikor elkezdődött a tüzezés.”

KIVÉTELES TEHETSÉG

Igor Stimac, vb-bronzérmes korábbi szövetségi kapitány:
„Amikor először láttam játszani Gyurcsó Ádámot, azt mondtam, ő a Hajduk Split legtehetségesebb futballistája. Ő az egyetlen a csapatból, aki egy az egyben meg tudja verni az ellenfelét. Mindkét lábát használja, gyors, jól lő. Kedvelem a játékát.”

A magyar labdarúgót a 92. percben lecserélték. Este kivizsgálásra kórházba szállították, megröntgenezték.

„A meccs után még igencsak be volt dagadva, fájt is a fejem, egész este jegeltem, mostanra lejjebb ment a duzzanat – mutatta a játékos az ütés még mindig kissé kidomborodó nyomát. – A petárdázáshoz hozzá vagyunk szokva, nagyobb rangadókon három-öt percre mindig áll miatta a játék, de azért ez veszélyes szokás. Én még mindig jobban jártam szombaton, mint az a tűzoltó, akinek egy felrobbanó füstbomba leszakította az ujjpercét.”

Kritikusan értékelte Gyurcsó Ádám a saját teljesítményét, érezte, a Dinamo elleni találkozón nem csillogott úgy, mint egy héttel korábban, amikor két gólt szerzett az Istra ellen. Ami a spliti szurkolói közeg farkastörvényeit illeti, a halántékán csattanó betondarabtól függetlenül képes józanul értékelni...

„Nagyon nagy itt a nyomás, a száz százaléknál lejjebb nem adhatod. Sőt, néha a győzelem sem elég a szurkolóknak, annak úgy is kell kinéznie, ahogyan ők elvárják. Persze, ugyanakkor az kivételes állapot, hogy idegenbe is rendszeresen elkísér minket ezerötszáz, kétezer ember. Csak a túlkapások nem hiányoznak.”

A túlkapásokra hajlamos spliti szurkolók minden pályára elkísérik a csapatot
A túlkapásokra hajlamos spliti szurkolók minden pályára elkísérik a csapatot
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik