Spanyolország: a „Mexikói Messi” Argentínát választotta

2018.07.08. 10:08
null
Luka Romero (balra) a kortársai előtt jár
Az U17-es argentin válogatottban léphet pályára Luka Romero, a Mallorca labdarúgócsapatának nagy ígérete, akit egy ideje a Mexikói Messiként emlegetnek.

A mindössze 14 éves Luka Romero a mexikói Durangóban született, édesapja, az argentin Diego Romero a helyi Alacranesben futballozott éveken át. A kis Luka így mexikói és argentin állampolgár is egyben, a jelek szerint azonban Argentína felé húz inkább a szíve, a neve ugyanis szerepel az U17-es argentin válogatott keretében.

Ez persze még nem sokat jelent, hiszen amíg nem játszott a felnőtt argentin válogatottban, addig nyitva áll előtte a kapu a mexikói nemzeti csapathoz is.

Sőt, spanyol válogatott is lehet a jövőben, hiszen 11 éves kora óta a Mallorca kötelékébe tartozik, így spanyol állampolgársággal is rendelkezik. A Baleár-szigetekre bizonyos Horacio Gaggioli révén került, aki annak idején Lionel Messi Barcelonába igazolását is intézte. A hasonlóság kettejük játékstílusában is felfedezhető – egyik edzője szerint nem látott még hozzá hasonló tehetségű gyereket –, de most még nem lehet tudni, hogy Romero akár csak megközelíti-e valaha Messit.



A Mallorca büszkén adta hírül, hogy Luka Romero az U17-es argentin együttessel edzhet.




Legfrissebb hírek

Amerikából jöttek – ilyen volt belülről a 2026-os világbajnokság

Foci vb 2026
2026.08.07. 18:07

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

Jorge Valdano: Nincs sok edző, aki leülhetne a Real Madrid kispadjára

Foci vb 2026
2026.08.05. 15:29

„Hatvan év óta az első angol vagyok, aki vb-aranyat fog” – Cucurella odaadta az érmét a postásnak

Foci vb 2026
2026.08.02. 13:31

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Marc Cucurella megszabadult híres hajkoronájától – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.30. 09:54

A FIFA fegyelmi eljárást indított az argentin szövetség ellen

Foci vb 2026
2026.07.29. 21:45

A Real Madrid 1.22 milliárd eurós bevétellel rekordot döntött

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 20:37