Törökország: „Szurkolók vagyunk, nem terroristák!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.13. 21:08
null
Nagy tömeg várta Arda Turan hazatérését (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Istanbul Basaksehirben folytatja pályafutását a Barcelonából hazatérő Arda Turan. A török klasszis hazaérkezése nagy tömeget mozgatott meg, és a balhé sem maradhatott el...

 

 

„Arda Turan visszatér hazájába, hogy a Basaksehir narancs mezét viselje. Ez az átigazolás nemcsak a Basaksehiré, hanem egész Törökországé” – mondta Göksel Gümüsdag klubelnök.

A két és fél évre kölcsönbe érkező – a klubnak opciós joga lesz megvételére ezt követően – futballistát a reptéren szurkolók százai várták narancssárga sálakkal, és „isten hozott, Arda Turan” feliratokkal.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)

Ugyanakkor kisebb perpatvar tört ki a szurkolók és a rendfenntartó erők között a futballista megérkezésekor, és az egyik drukker elájult.

Az As beszámolója szerint a tömeg dühösen azt skandálta, hogy „szurkolók vagyunk, nem terroristák”.

Turan elmondása szerint örömmel tért vissza hazájába, és hozzátette: „nem rövid távú céljaim vannak itt”.

Az együttes a fél távnál – 17 fordulót követően – 36 pontot gyűjtve vezeti a Süper Liget, egy ponttal megelőzve a Galatasarayt.

(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
(Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
2026.06.28. 17:34

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

Montella: Nem kell 24 évet várni az újabb török vb-részvételre

Foci vb 2026
2026.06.26. 07:45

Törökország továbbra is hibátlan a házigazdák ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:51

Megdőlt a vb-gólrekord, Törökország hajrában szerzett góllal, az amerikaiak elleni győzelemmel búcsúzott

Foci vb 2026
2026.06.26. 06:03

Az eddig gól nélküli törökök háromszor is betaláltak az amerikaiaknak – videó

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:17

Indul a Törökország–Egyesült Államok és a Paraguay–Ausztrália mérkőzés

Foci vb 2026
2026.06.26. 04:01

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39
Ezek is érdekelhetik