DAC: már tízezren szurkolhatnak a stadionban

MTI MTIMTI MTI
2017.11.03. 16:40
Címkék
További háromezer férőhellyel bővült a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub otthona, így már közel tízezer szurkoló biztathatja a Mol Arénában a csapatot.

A DAC pénteki tájékoztatása szerint az építkezés első üteme tavaly novemberben fejeződött be, akkor mintegy hétezer szurkoló vehette birtokba a lelátókat. A most átadott tribün révén már közel tízezer drukker buzdíthatja a hazaiakat, először ma 18 órától a Slovan elleni rangadón. A lelátó mellett VIP-szekciókkal, öltözőkkel, valamint a média számára kialakított területekkel is bővült a komplexum.

A Mol Aréna teljes egészében 2018 első felében készül el, a befogadóképessége pedig megközelíti majd a 13 ezer főt. UEFA 4. kategóriás stadionként alkalmas lesz női világ- és Európa-bajnokság meccsei, férfi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzések, valamint Európa-liga-csoportmérkőzések és selejtezők megrendezésére is.

A Mol tavaly októberben jelentette be, hogy hosszú távú együttműködést kötött a dunaszerdahelyi egyesülettel. A megállapodás értelmében a vállalat 22 százalékos tulajdonrészt szerzett a megújuló stadionban, és névadó szponzor lett.

 

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő: Jó érzés volt visszatérni Dunaszerdahelyre

Minden más foci
2026.04.26. 10:31

A második félidőben darálta be Szánthó Regőéket a DAC

Minden más foci
2026.04.25. 22:30

Niké Liga: elmarad a magyaros párharc Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2026.04.25. 09:31

DAC: a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat

Minden más foci
2026.04.23. 10:43

Tuboly Máté: Ideális jubileumi meccs!

Minden más foci
2026.04.19. 09:44

Csak egyszer tudott egyenlíteni a Zólyombrézó, idegenbeli győzelmével már második a DAC

Minden más foci
2026.04.18. 17:20

A DAC edzője: Meg kell nyernünk a saját meccseinket, aztán a végén kiderül, mire lesz ez elég

Minden más foci
2026.04.13. 12:08

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
2026.04.12. 19:52
Ezek is érdekelhetik