DAC: elképesztő környezetben játszhatnak a magyarok – galéria

Vágólapra másolva!
2017.11.04. 08:29
Megújult a szlovák labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC stadionja. A most átadott, 122 méter hosszú és tizenöt méter magas főtribün 3062 férőhelyes, a tehetősek kényelmét 180 sky box szolgálja, a VIP-ben 1246 hely van, a sajtó munkájához 175 munkaállomás áll rendelkezésre, és a kerekesszékes szurkolóknak is van 32 helyük. A legjobb képekből válogattunk.

A Mol a Slovnaft leányvállalaton keresztül több mint tizenöt éve jelen van Szlovákiában, tavaly november óta pedig közvetlen szereplője a szlovák sportéletnek: hosszú távú együttműködést kötött az FC DAC 1904-gyel. A megállapodás értelmében a vállalat huszonkét százalékos tulajdonrészt szerzett a megújuló stadionban és névadó szponzor lett. Az arénát az UEFA az előírásai alapján a négyes kategóriába sorolja, amely révén alkalmas Európa- és világbajnoki csoportmérkőzések, Bajnokok Ligája- és Európa-liga-csoportmeccsek, valamint ifjúsági világbajnoki mérkőzések megrendezésére. Mellette épül a klub akadémiája is, amely a Mol Football Academy nevet viseli.

Az új stadiont 2016 novemberében adták át L alakú két új lelátójával. A most átadott, 122 méter hosszú és tizenöt méter magas főtribünön 3062 férőhely van, a tehetősek kényelmét száznyolcvan sky box szolgálja, a VIP-ben 1246 hely van, a sajtó munkájához 175 munkaállomás áll rendelkezésre, és a kerekesszékes szurkolóknak is van 32 helyük.

A stadion befogadóképessége így 9901 fő, és a negyedik lelátórész, a vendégszektor jövő júliusában esedékes befejezése után ez 12 700-ra nő majd. Az építési költségek eddig 22.5 millió euróra, vagyis mintegy 6.8 milliárd forintra rúgnak, amelyből 2.4 millió eurót a szlovák állam vállalt magára (további 1.5 millióról kormánydöntés született, de ennek még nincs kézzelfogható jele), két-két milliót az önkormányzat és a Mol adott, 4.6 milliót a tulajdonosok, a fennmaradó részt pedig banki betétből fedezték.

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2025.06.18. 23:23

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 14:36

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
2025.06.18. 10:24

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
2025.06.18. 09:20

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
2025.06.17. 19:34

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Jan Van Daele: A DAC és az ETO FC is indulni fog a Konferencialigában

Minden más foci
2025.05.26. 12:14

Magyar gólpasszok után népünnepély Dunaszerdahelyen

Minden más foci
2025.05.24. 13:46
Ezek is érdekelhetik