Női Eb: Ausztria tovább menetel; Anglia is a négy között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.30. 22:41
null
Az Eb-újonc Ausztria tovább folytatja menetelését (Fotó: AFP)
A hollandiai női labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében a torna meglepetéscsapata, Ausztria tizenegyespárbajban megverte Spanyolországot, míg Anglia az immáron ötgólos Jodie Taylor találatával 1–0-ra legyőzte Franciaországot.

A C-csoport élén végző Ausztria olyan meggyőzően teljesített a csoportkör során, hogy joggal pályázott a négy közé jutásra is. Ehhez a D-csoport második helyezettjét, Spanyolországot kellett legyőznie.

Ugyan az ibériaiak jóval többször próbálkoztak, mint az Eb-újonc, nem tudtak betalálni a rendes játékidőben, majd a kétszer 15 perces hosszabbításban sem, így 0–0-s végeredmény után kezdődhetett a tizenegyespárbaj. Két hibátlan kör után az osztrák Manuela Zinsberger kivédte Silvia Maseguer lövését, a hátralévő két körben pedig már nem hibázott Ausztria, ezzel kiharcolta az elődöntőbe jutást.

A negyeddöntő legjobban várt összecsapásán Anglia a nagy rivális Franciaországgal találkozott. A szigetország válogatottja a csoportkörben 10-szer volt eredményes, káprázatos formáját tekintve ezen a meccsen is esélyesnek számított.

A vb-bronzérmes győzelméhez ezúttal egy találat is elég volt, amelyet az immáron 5 gólos Jodie Taylor szerzett a 60. percben. 1–0

Mint arról beszámoltunk, a szombatról vasárnapra halasztott mérkőzésen Dánia 2–1-gyel búcsúztatta a 22 éve uralkodó Németországot.

Az elődöntőben Dánia–Ausztria és Hollandia–Anglia mérkőzést rendeznek.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, HOLLANDIA
NEGYEDDÖNTŐ
Ausztria–Spanyolország 0–0 – 11-esekkel 5–3

Anglia–Franciaország 1–0 (J. Taylor 60.)
Korábban
Németország–Dánia 1–2 (Kerschowski 3., ill. Nadim 49., Nielsen 83.)
Szombaton

Hollandia–Svédország 2–0(Martens 33., Miedema 64.)

Legfrissebb hírek

A címvédő Spanyolország győzelmével kezdődött meg az U19-es labdarúgó Eb

Minden más foci
2025.06.13. 19:06

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Luis de la Fuente: Dean Huijsent nem véletlenül igazolta le a Real Madrid

Minden más foci
2025.06.08. 07:59

Spanyolország sorozatban 24. tétmeccsén maradt veretlen

Minden más foci
2025.06.06. 12:37

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.06.01. 22:47
Ezek is érdekelhetik