Szlovákia: László Csaba nem beszél az Európa-ligáról

2017.05.02. 14:00
null
László Csaba még nem tárgyalt a szerződéséről (Fotó: Fcdac.sk)
László Csaba két bajnoki vereséggel indított Dunaszerdahelyen, azóta viszont 13 mérkőzést vívott meg csapatával veretlenül a szlovák élvonalbeli futballbajnokságban. Az edző még nem tárgyalt a szerződéshosszabbításról, és egyelőre nem akar beszélni az Európa-liga-szereplésről.

 

„Nekünk is vannak határaink. A csapat átlagon felül teljesít, a srácok nagyon jól dolgoznak, és jól viselik a rájuk nehezedő terheket. De hát ezért futballisták, és a Szenice elleni történelmi győzelemből mindenki kivette a részét, a takarító nénitől az irodában dolgozó embereken keresztül Világi Oszkár úrig, aki megteremtette nekünk ezt a lehetőséget. Mi az elvárásoknak a jövőben is meg szeretnénk felelni, de nem szabad a csillagos égről álmodni. Most kell alázatosnak lenni és készülni, hogy a következő mérkőzéseket is megnyerjük. Hogy mi lesz belőle, meglátjuk. Maradjunk két lábbal a földön, és dolgozzunk tovább!” – nyilatkozta László Csaba a Sportolunk.sk portálnak.

A DAC sorozatban négy győzelemnél tart, legutóbb múlt csütörtökön az FK Senicát verte meg 1–0-ra. 26 forduló után 37 ponttal a 6. helyen áll, de mindössze négy pont a hátránya a már Európa-liga-indulást érő 4. helyen álló FK Trencín mögött.

„Az Európa-ligáról inkább nem is akarok beszélni, kicsit távol van. Szerintem van 4-5 csapat, amely erről álmodozik. Előttünk van még négy mérkőzés, és az fog dönteni, hogy ki mennyire lesz koncentrált” – mondta László Csaba.

Hozzátette, bár a klubbal kötött megállapodása az idény végéig szól, egyelőre nem ült le a hosszabbításról tárgyalni.

Legfrissebb hírek

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Meglepetés! Egy 1400 fős falu csapata kiverte a DAC-ot a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.09.15. 18:30

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

Csóka Bálint: A DAC titka? Egy vérből valók vagyunk!

Minden más foci
2026.09.06. 13:40

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
2026.09.05. 23:57

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
2026.09.04. 23:48