MLS: vége a találgatásoknak, hosszabbított a világ- és Európa-bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.03. 16:10
Egy évvel meghosszabbította szerződését David Villa, az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) szereplő New York City FC támadója.

Korábban hallani lehetett olyan híreket, melyek szerint Villa visszamegy Spanyolországba, a spanyol támadó azonban már akkor leszögezte, egyelőre nem tervezi a hazatérést. Ennek megpecsételéseként újabb egy évre aláírt, így 2018 végéig maradhat jelenlegi csapatánál.Korábban hallani lehetett olyan híreket, melyek szerint Villa visszamegy Spanyolországba, a spanyol támadó azonban már akkor leszögezte, egyelőre nem tervezi a hazatérést. Ennek megpecsételéseként újabb egy évre aláírt, így 2018 végéig maradhat jelenlegi csapatánál.

A világ- és Európa-bajnok, Bajnokok Ligája-győztes kiválóság 23 alkalommal volt eredményes az elmúlt idényben, ezzel a góllövőlista második helyén zárt, míg a New York City FC a negyeddöntőig jutott az MLS-ben. A most zajló szezonban öt találata és három gólpassza van Villának, aki immár csapatkapitánynak vallhatja magát.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított fiataljával az NB II-es Videoton

Labdarúgó NB II
38 perce

„Ezért is egyedülálló Leo” – Cristiano Ronaldo után Messi is elérte a 900 gólos határt

Minden más foci
Tegnap, 13:00

Hivatalosan is hosszabbított Sallói Dániellel a Toronto FC

Minden más foci
2026.03.17. 19:38

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

Pintér Dániel először kezdett az Inter Miami felnőttcsapatában, amely Messi nélkül nem bírt a Charlotte-tal

Légiósok
2026.03.15. 08:11

Sallói Dániel bajnoki címről álmodik a Torontóval

Légiósok
2026.03.12. 10:20

Örökre eltiltották a saját meccsükre fogadó ghánai futballistákat az MLS-ben

Minden más foci
2026.03.10. 11:18

Légiósok: Sallói Dániel megszerezte első gólját a Torontóban

Légiósok
2026.03.09. 07:14
Ezek is érdekelhetik