Barcelona: korona a legendának – Kubala Lászlóra emlékeztek

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.05.08. 22:46
null
Kubala Lászlóra emlékeztek Barcelonában (Fotó: Sztankó Dávid)
A korábbi magyar, csehszlovák és spanyol válogatott játékos, Kubala László június 10-én lenne kilencvenesztendős, ebből az alkalomból korábbi klubjánál, a Barcelonánál megemlékeztek a legendáról.


Az FC Barcelonánál a hétfő ünnepnap volt. Kubala László, vagy ahogy a vasárnapi és hétfői lapban is szerepel a neve, „Laszi", június 10-én lenne kilencvenesztendős. A magyar mellett a csehszlovák és a spanyol válogatottban is szereplő futballistát a Barca szurkolói a huszadik század legjobb játékosának választották, ma is hatalmas tiszteletnek és népszerűségnek örvend. A katalán újság sem feledkezett el a közelgő jubileumról, sorozatot indított a korábbi közönségkedvenc életéről. Hétfő este pedig Magyarország barcelonai főkonzulátusa a barcelonai királyi palota patinás épülete, a Palau Reial de Pedralbe adott otthont annak az ünnepségnek, amely a „Kubala 90" elnevezést viselte.

Az eseményen a magyar sport vezetőségét Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára képviselte, de jelen volt Tarlós István, Kubala szülővárosa, Budapest főpolgármestere, valamint Balogh Csaba, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára is. És persze az FC Barcelona vezetőségének tagjai is ott voltak az ünnepségen, miként a legenda fiai, Carlos és László is.

Az est házigazdája Kovács Barnabás, a főkonzulátus vezetője volt, aki megálmodta a megemlékezést, és segítséget adott hozzá Gerard Figueras, Katalónia sportért felelős főtitkára is.

„Nagyszerű alkalom ez, hogy megemlékezzünk egy olyan játékosról, akit a huszadik század Messijének is nevezhetünk, és akinek a személye leginkább összekötötte Katalóniát és Magyarországot – mondta beszédében Gerard Figueras. – Ünnepi év ez Barcelona számára, hiszen megemlékezhetünk Kubala László kilencvenedik születésnapjáról és a barcelonai olimpia huszonötödik évfordulójáról.”

Azon az olimpián pedig Kubala László ült a spanyol válogatott kispadján, és bajnoki címig vezette a rendező ország válogatottját. Előtte 1969 és 1980 között a spanyol felnőttválogatottat is irányította, tizenegy éven át sem előtte, sem utána nem töltötte be senki ezt a tisztséget.

Az sem véletlen, hogy a 2002-ben elhunyt egykori remek csatár szobrát találhatjuk meg a Barcelona stadionja, a Camp Nou központi helyén. Az 1957-re elkészült létesítményt azért kellett felépíteni, mert az előzőt kinőtte a csapat – Kubala László játéka és népszerűsége miatt („Kuksi" 1950 és 1961 között volt a Barca játékosa).

A nagyszerű futballista fiai pedig igazán magyaros ajándékot is őrizhetnek immáron, hiszen Szabó Tündétől és Balogh Csabától átvehették a Szent István-i korona egy-egy másolatát.

Mondhatni, méltó módon koronázták meg Kubala pályafutását, és a születésnapi ajándékozás még nem ért véget, hiszen Ramon Alfonseda, a Barca Veterán Játékosainak Szövetsége elnöke egy korabeli 9-es számú, a szervezők által dedikált Kubala-mezt adott át a fiainak.

Az ünnepségen Tarlós István, Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy Kubala Lászlóról hamarosan közterületet neveznek el a fővárosban, mégpedig a Fáy utcai stadion közelében lévő parkot. Az ünnepsorozat végén Kubala László pályafutását bemutató fotókiállítást nyitották meg, a beszédet Dunai Antal tartotta, aki edzőként futott be fényes karriert Spanyolországban.

Fotó: Sztankó Dávid
Fotó: Sztankó Dávid

 

 

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
10 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
10 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
16 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik