MLS: tucatnyi klub pályázik a négy indulási jogra

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.01. 10:57
Címkék
Tizenkét tulajdonosi csoport jelezte, hogy szeretne csatlakozni a 2020 után 28 csapatosra bővülő észak-amerikai labdarúgó-bajnoksághoz (MLS). Az idei, márciusban rajtoló szezontól 22 csapat alkotja az MLS mezőnyét, miután az eddigi 20-hoz az Atlanta United és a Minnesota United FC is csatlakozik.

2018-ban további két együttes indulhat a bajnokságban, ezek már korábban zöld jelzést kaptak a liga vezetőségétől. A Los Angeles FC biztosan ott is lesz a jövő évi rajtnál, a másik, miami székhelyű csapat körül viszont sok még a bizonytalanság. A többek között David Beckham tulajdonában lévő klubnak ugyanis egyelőre nincs stadionja, így kérdéses, mikor tud csatlakozni a mezőnyhöz.

2020-ban újabb két, később pedig még két együttessel bővül a létszám: erre a négy helyre jelentkezett most Charlotte, Cincinnati, Detroit, Indianapolis, Nashville, Phoenix, Raleigh/Durham, Sacramento, St. Louis, San Antonio, San Diego és Tampa/St. Petersburg városa.

„Fontos üzenet ez a ligának, megmutatja, milyen nagy növekedési lehetőség van sportágunkban az Egyesült Államokban és Kanadában” – közölte Don Garber, az MLS vezetője.

A pályázóknak első körben a tulajdonosi struktúráról és pénzügyi helyzetükről, a stadionjukról, valamint utóbbi névhasználati jogának értékesítéséről kellett eljuttatniuk a dokumentumokat az MLS-hez.

Tavasszal egyeztet a tulajdonosjelöltekkel a liga vezetősége. Még ebben az évben bejelentenek a négyből két csapatot: ezek 150 millió dolláros (mintegy 44 milliárd forintos) belépési díj ellenében csatlakozhatnak a sorozathoz 2020-ban. Az év második felében az is kiderül, melyik jelentkező lesz a 27. és a 28. belépő, és hogy ők pontosan mikortól vehetnek részt a ligában.

Az MLS első idényét 1996-ban rendezték meg, tíz indulóval.

Legfrissebb hírek

Luis Suárezt MLS-meccsekről is eltiltották

Minden más foci
2025.09.09. 07:32

Sallói Dániel remek góllal járult hozzá csapata győzelméhez

Légiósok
2025.08.31. 07:37

Sallói mellől öngólt rúgtak, de ez sem segített rossz passzban lévő csapatán

Légiósok
2025.08.25. 07:26

Videók: Müller és Szon is megszerezte első MLS-gólját, de Gazdag is betalált

Minden más foci
2025.08.24. 10:43

Luis Suárez: Messivel együtt szeretnék visszavonulni

Minden más foci
2025.08.20. 12:15

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2025.08.17. 07:47

Los Angelesben valaki azt várja, Szon Hung Min vb-győzelemhez segítse az Egyesült Államokat

Minden más foci
2025.08.07. 16:55

A Los Angeles FC bejelentette Szon Hung Min érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.08.06. 23:45
Ezek is érdekelhetik