Kína: „aprópénzért” igazolhat Ázsiába a vb-ezüstérmes játékos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 15:51
Wesley Sneijder távozhat a török bajnokságban szereplő Galatasaray csapatától. A 32 éves játékos iránt több országból is érdeklődnek, konkrét ajánlat azonban még nem érkezett – a szerződésében szereplő záradék miatt azonban most meglepően olcsón bárki megvásárolhatja a holland futballista játékjogát.

Carlos Tévez után Wesley Sneijder lehet a következő futballista, aki Kínában folytatja pályafutását. A holland labdarúgót 2018-ig köti szerződés a klubhoz, azonban ügynöke szerint „benne van a szerződésében, hogy 7.5 millió euróért bárki megvásárolhatja.”

Talán nem szükséges magyarázni, hogy a klasszis futballistát miért látnák sokan szívesen – a legújabb híresztelések szerint Európából, illetve Kínából is mutatkozik érdeklődés iránta, a fenti összeg pedig nem számít jelentős összegnek egy Sneijder-kaliberű labdarúgóért.

„Két klub is szeretné megszerezni, azonban egyelőre szerződése van a Galatasarayjal, konkrét ajánlatot pedig egyikük sem tett. Meglátjuk, mi történik” – fejezte be nyilatkozatát Sneijder menedzsere. Wesley Sneijder lehet a következő futballista, aki Kínában folytatja pályafutását. A holland labdarúgót 2018-ig köti szerződés a klubhoz, azonban ügynöke szerint „benne van a szerződésében, hogy 7.5 millió euróért bárki megvásárolhatja.”

Talán nem szükséges magyarázni, hogy a klasszis futballistát miért látnák sokan szívesen – a legújabb híresztelések szerint Európából, illetve Kínából is mutatkozik érdeklődés iránta, a fenti összeg pedig nem számít jelentős összegnek egy Sneijder-kaliberű labdarúgóért.

„Két klub is szeretné megszerezni, azonban egyelőre szerződése van a Galatasarayjal, konkrét ajánlatot pedig egyikük sem tett. Meglátjuk, mi történik” – fejezte be nyilatkozatát Sneijder menedzsere.

 

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
2025.08.01. 17:40

Osimhen rekordösszegért igazolt a török bajnok Galatasarayhoz

Minden más foci
2025.08.01. 10:43

Sallai Roland nagy gólt lőtt a Galatában, majd adott egy gólpasszt is

Légiósok
2025.07.26. 21:52

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Sallai gólig és gólpasszig jutott a Cagliari elleni felkészülési meccsen – videó

Légiósok
2025.07.24. 17:35

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik