Játékossors: a klubelnök nagy bejelentést tett Ronaldinhóról!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.11. 10:17
Ronaldinho nem vonul vissza, sőt, a tervek szerint hamarosan aláír új csapatához! Erről egy uruguayi klub elnöke beszélt a minap.

Majd’ másfél éve, 2015 szeptemberében bontott szerződést közös megegyezéssel Ronaldinho és a Fluminense, azóta pedig az immár 36 esztendős zseni csak jótékonysági meccseken vett részt, így szinte mindenki elkönyvelte, hogy szögre akasztja a futballcipőt.

Igen ám, de mint kiderült, a brazilnak egyelőre esze ágában sincs visszavonulni, sőt, több csapattal is tárgyal, és úgy tervezi, 2017-ben visszatér a pályára!

Ezt a hírt támasztja alá az is, hogy az uruguayi élvonalban szereplő Nacional elnöke, José Luis Rodríguez elismerte, könnyen lehet, hogy náluk köt ki Ronaldinho.

„Mindent megteszünk, amit csak lehet. Nem kizárt, hogy elmegyógyintézetbe kerülök, mert beleőrülök ebbe a transzferbe, de érte megéri! Húsz napja tárgyalunk, most épp a szponzorokat próbáljuk összefogni, hogy megvalósulhasson a szerződtetése” – mondta a Radio 1010 adásában az uruguayi egyesület elnöke, aki bizakodó, és biztos benne, hogy Ronaldinho segíthetne a klubon.

A brazil klasszist legutóbb a Chapecoensével boronálták össze, ám akkor kiderült, igazából egyik fél sem szeretné az igazolást.

Legfrissebb hírek

Pályafutása ezredik mérkőzését játszotta Thiago Silva

Európa-liga
9 órája

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.02.06. 16:02

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Raheem Sterling távozott a Chelsea-től – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.28. 18:08

Sós Bence távozott Topolyáról, és az NB II-es Tiszakécskéhez szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.28. 10:31

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53
Ezek is érdekelhetik