Kép: a klub drukkerét legyőzte a rák, szívszaggató a reakció

Vágólapra másolva!
2016.12.14. 15:17
Két év küzdelem után legyőzte a rák Mark Allisont, a skót harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Airdrieonians legnagyobb drukkerét. A klub pedig megfelelően tisztelgett szurkolója előtt.

A mai Airdrieonians története mindössze 2002-ig nyúlik vissza, ekkor alapították ugyanis (újjá) a csapatot, melyet „Skócia legszerencsésebb együtteseként” is emlegetnek, köszönhetően annak, hogy más csapatok pénzügyi és egyéb problémái miatt ugrott osztályt háromszor is.

A klub másik különlegessége, hogy a szurkolók a tulajdonosok.

Ennek a csapatnak volt az egyik legnagyobb drukkere Mark Allison, akinél 2014-ben diagnosztizálták a rákot, és akkor azt mondták, három hónapja maradt.

Allison azonban kőkeményen küzdött, megalakította a „F.ck Cancer!” – azaz „B…a meg a rák!” jótékonysági szervezetet, amely több mint 25 millió forintot gyűjtött a rászorulóknak.

Allison végül 2016 végén vesztette életét.



A klub úgy döntött, szurkolójuk harca példaként állhat bárki előtt, így az arcképét a szponzor helyén viselik majd. A támogatásukat jól mutatja, hogy a kis csapat trikóit azonnal elkapkodták az „új szponzorral”, és a szurkolók továbbra is sorban állnak a különleges mezért.




Legfrissebb hírek

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57

Öt kapus is kidőlt, szabadon igazolható és 18 éves játékost is meghívtak a skótok

Minden más foci
2025.06.08. 14:35

Felkészülés: ikszelt Szenegállal a magyarok csoportellenfele

Minden más
2025.06.06. 23:11

Nem viselheti tradicionális öltözetét az MU a bilbaói El-döntőben

Európa-liga
2025.05.21. 12:55

Nem játszhatnak transzgender labdarúgók a skót bajnokságokban

Minden más foci
2025.04.30. 16:40

Sorozatban negyedszer lett skót bajnok a Celtic

Minden más foci
2025.04.26. 15:49

Skócia nyerte a férfi curling-világbajnokságot

Téli sportok
2025.04.07. 07:55

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09
Ezek is érdekelhetik