Átigazolások: a Real Madridé a legalacsonyabb átlagéletkor

2016.10.24. 16:06
null
Cristiano Ronaldo és Gareth Bale is 24 évesen igazolt a Real Madridba (Fotó: Action Images)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatásában azzal foglalkozott, hogy az európai topligák csapatainak játékosai átlagosan hány éves korukban kerültek az együttesükhöz.

 

Némi meglepetést jelenthet, hogy az általában a nagy igazolásaival feltűnő Real Madrid végzett a lista élén, csupán 22.53 éves átlagéletkorral.

A tanulmány megemlíti, hogy a sikeres csapatok jobban támaszkodnak a fiatal igazolásokra, az első öt helyen lévőből négy is a BL-ben szerepel (Real Madrid, Leverkusen, Dortmund, Tottenham).

Az első kilenc helyen négy angol és négy német csapat található, sőt, az utolsó tízben egy német sem – a legrosszabb helyen a Darmstadt áll (83./98.).

Ami a topligák címvédőit illeti, a Barcelona a 16. a listán, a PSG a 38., a Bayern München a 45., a Juventus (holtversenyben) a 60., a Leicester City pedig a 69.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!



Legfrissebb hírek

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Ousmane Dembélé és a PSG egyelőre nem akar szerződéshosszabbításról tárgyalni

Francia labdarúgás
2026.04.13. 14:59

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
2026.02.05. 19:47

FIFA: rekorddöntések a téli átigazolási időszakban

Minden más foci
2026.02.05. 15:14
Ezek is érdekelhetik