FIFA: decemberben hallgatják meg Blattert és Platinit

Vágólapra másolva!
2015.11.23. 20:01
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) etikai bizottságának döntőbírái decemberben hallgatják meg a 90 napra eltiltott Joseph Blatter elnököt, valamint Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) – szintén felfüggesztett – vezetőjét.


Az etikai bizottság vizsgálótestülete szombaton közleményben jelentette be, hogy befejezte a nyomozást a két felfüggesztett sportvezető ügyében, és ezek alapján kéri a bizottság döntéshozó kamaráját, hogy szankcionálja őket. Részleteket személyiségi jogok és az ártatlanság vélelme miatt nem hoztak nyilvánosságra.
Az etikai bizottság vizsgálótestülete szombaton közleményben jelentette be, hogy befejezte a nyomozást a két felfüggesztett sportvezető ügyében, és ezek alapján kéri a bizottság döntéshozó kamaráját, hogy szankcionálja őket. Részleteket személyiségi jogok és az ártatlanság vélelme miatt nem hoztak nyilvánosságra.

Az etikai bizottság döntőbíráinak hétfői közleménye szerint még az idén döntenek az ügyükben. A határozat az eltiltás meghosszabbítása, vagy megszüntetése lehet. A BBC hétfői értesülése szerint ha vétkesnek találják a svájci és a francia sportvezetőt, legalább – további – hétéves felfüggesztés várhat rájuk. A FIFA technikai bizottságának korábbi vezetőjét, az összeférhetetlenségi szabályokat megszegő Harold Mayne-Nichollst is ennyi időre tiltották el idén nyáron.

A FIFA és az UEFA vezetőjének munkáját korrupciós vádak miatt október 8-án kilencven napra felfüggesztette a FIFA etikai bizottsága.

Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, Platini pedig 2007 óta az UEFA-t, és egészen a felfüggesztéséig ő számított esélyesnek a FIFA elnöki posztjára. Azt mindketten jelezték, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) fellebbeznek az eltiltásuk ellen, ráadásul Platini szeretne indulni a FIFA február 26-ára kiírt elnökválasztásán. A francia vezető pályázatával azonban a szervezet ad hoc választási bizottsága az eltiltás miatt nem foglalkozott, így az UEFA-elnök hivatalosan még nem jelöltje a tisztújításnak.

Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Platininek, és a FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

Az ügyben a svájci szövetségi rendőrség korrupció gyanújával hallgatta ki Blattert, de a játékosként háromszoros aranylabdás Platinivel szemben is nyomoz a svájci államügyészség.

 

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik