Utánpótlás: a Vasas palántái Marokkóban találkoztak Zidane-nal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.28. 19:04
null
A Vasas képviselte Magyarországot
Huszonkétezer néző szurkolta végig a marrákesi stadionban a Danone junior-világkupájának döntőjét Zinedine Zidane, a program nemzetközi nagykövetének társaságában. Az ötnapos eseményen a Magyarországot a Vasas Kubala Akadémia utánpótlás-csapata képviselte.

A Vasas hét mérkőzésből három alkalommal győzött, ám a házigazda Marokkó, valamint az amerikai, kínai és lengyel csapat is jobbnak bizonyult nála. A torna marokkói győzelemmel zárult, a döntőben Mexikót verték meg.

„Gratulálok Marokkónak, amiért hazai terepen megnyerte a Danone-focikupát. A bajnokságon résztvevő csapatok mind megmutathatták szakmai tudásukat a pályán, én pedig büszke vagyok, hogy részese lehetek egy olyan programnak, amelynek célja, hogy segítse a gyerekeket a futball iránti szenvedélyük kiteljesedésében és növelje a különböző kultúrák iránti tiszteletet. Mindenkinek további sok sikert kívánok a pályafutásához és üzenem, hogy továbbra is higgyenek az álmaikban” – mondta Zidane.

DE MI IS EZ A KUPA? VILÁGBAJNOKSÁG AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓDÉRT

A világ legnagyobb, 10-12 éves gyerekeknek szóló futballtornáját immár 15. alkalommal rendezte meg a Danone, azzal a céllal, hogy a fiatalok között népszerűsítse a sportolást és az egészséges táplálkozást. 2006. óta először, Magyarország újrarészt vett a bajnokságon. A helyi válogatók nyáron zajlottak le, a győztes a Vasas Kubala Akadémia azóta U13-assá érett csapata lett.

„Hatalmas élményt jelent a gyerekeknek, hogy a Danone-nak köszönhetően részt vehettek egy ilyen szintű világkupán. Amellett, hogy összemérhették erejüket és technikai felkészültségüket a többi ország játékosaival, betekintést is kaphattak más kultúrájú, pl. afrikai, ázsiai futball stílusokba, amikből később sokat profitálhatnak” – mondta Ambruska Péter, a Vasas korosztályos csapatának edzője.

„Emellett a gyerekek megismerhették a marokkói kultúrát, ülhettek például teveháton, találkoztak kígyóbűvölővel és valószínűleg soha nem ettek még annyi joghurtot, mint ezalatt az öt nap alatt" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Fabien Barthez lett a kapusedző a francia válogatottnál

Francia labdarúgás
2026.08.13. 11:10

Zinédine Zidane a francia válogatott új szövetségi kapitánya – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.07.28. 11:14

Zidane kapitányi megbízásának bejelentésére vár egész Franciaország

Francia labdarúgás
2026.07.21. 11:45

A vereség után már „mindenhol” Zidane kinevezéséről írnak a franciák kapcsán

Foci vb 2026
2026.07.15. 00:36