FIFA: Négy európai szavazat átment Katarhoz – Blatter

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2015.10.28. 16:35
Sajnálja, hogy nem távozott a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) éléről már 2014-ben, közvetlenül a brazíliai vb után – jelentette ki Joseph Blatter elnök, akivel szemben (több magas beosztású vezetővel, így a FIFA-alelnök és európai futballelnök Michel Platinivel egyetemben) vizsgálat folyik pénzügyi szabálytalanságok, korrupció gyanúja miatt.

Sepp Blatter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy a regionális szövetségek többségének vezetői azonban addig győzködték, míg rábírták a maradásra.

A 79 éves svájci sportvezető a terjedelmes interjúban úgy fogalmazott, hogy a FIFA jelenlegi válsága mögött a két legnagyobb „geopolitikai erő”, Oroszország és az Egyesült Államok konfliktusa húzódik meg.

Kiadják az Egyesült Államoknak a vesztegetési ügy egyik
vádlottját
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA) érintő vesztegetési ügy vádlottjai közül
utolsóként a brazil Jose Maria Marin is hozzájárult, hogy Svájc kiadja őt az Egyesült Államoknak.

A svájci igazságügyi minisztérium szerdai közlése szerint a tavalyi világbajnokság szervezőbizottságának vezetőjét, a brazil
szövetség korábbi elnökét amerikai rendőri kíséretben tíz napon belül az Egyesült Államokba szállítják, és ott kerül majd sor a
bírósági tárgyalására.

A 83 éves Marint két nappal a tavaszi FIFA-kongresszus előtt, május 27-én tartóztatták le egy zürichi szállodában, mert azzal vádolják, hogy több millió dollár kenőpénzt fogadott el sportmarketing cégektől négy Copa America-tornával, illetve a brazíliai kupasorozattal kapcsolatban, és ezeket más tisztségviselőkkel is megosztotta.

A május 27-én letartóztatott hét sportvezető közül ő az utolsó, akinek a kiadatásáról döntés született. Marin egyike annak a 14 labdarúgó-, illetve marketingvezetőnek, akik ellen vesztegetés és zsarolás miatt vádat emeltek a 150 millió dollár (42.3 milliárd forint) összértékû bűnügyben. A megvesztegetések a világbajnokság, illetve az észak- és dél-amerikai kontinentális bajnokság rendezési, és televíziós közvetítési jogait érintették.

A vádirat szerint Jose Maria Marinra 20 éves börtönbüntetés várhat, amennyiben minden vádpontban bűnösnek találják.

Blatter szerint a krízis hátterében az áll, hogy míg a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot Oroszország kapta meg, többek között Angliát megelőzve, addig a 2022-es vb rendezési jogát Katar szerezte meg, s nem az Egyesült Államok. Hozzáfűzte, ha a 2010-es FIFA-szavazáson az amerikaiak nyertek volna, ma nem lenne szó semmiféle krízisről.

„Az volt a megegyezés, hogy Oroszországba megyünk, mert Oroszországban, Kelet-Európában még sosem volt vébé. És aztán kettőezer-huszonkettőben visszamegyünk Amerikába” – fogalmazott a svájci sportdiplomata.

Szerinte Katar Nicolas Sarkozy akkori francia államfő és a szintén francia Michel Platini UEFA-elnök közbenjárására győzhetett, mivel „négy európai ország szavazata átment az Egyesült Államoktól Katarhoz”. Az arab ország a negyedik voksolási körben 14˜–8-ra nyert az amerikaiakkal szemben.

Blatter külön kitért Platinire, mondván, kezdetben a „legjobb barátok” voltak, később azonban a helyzet megváltozott.

„Platini mindig FIFA-elnök szeretett volna lenni” – jelentette ki Blatter, aki szerint az UEFA-elnökkel is az történt, mint „mindenkivel, aki az UEFA-ba megy: megfertőződik az anti-FIFA nevű vírussal”.

Blatter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Platininek juttatott kétmillió svájci frankos, a francia sportvezetőnek 2011-ben kifizetett pénz az 1999 és 2002 között a FIFA-nak végzett munkájáért járó illetmény volt.

Blattert október 8-án – Platinivel együtt – 90 napra felfüggesztette tisztségéből a FIFA etikai bizottsága, ezzel egyben eltiltotta mindenfajta labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik