UEFA: tervben egy újabb kupasorozat, esély a magyaroknak is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.17. 11:19
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) vezetői fontolóra vették egy harmadik számú európai kupasorozat lehetőségét a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellé –adta hírül a Guardian.

A szervezet szerdai tanácskozásán Michel Platiniék arról is beszéltek, hogy lenne-e értelme egy harmadik számú európai kupasorozat létrehozásának. A tervek szerint az új vetélkedésben azok az együttesek vehetnének részt, amelyek nem tudják kvalifikálni magukat a főtáblára a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában. Így szeretnének lehetőséget adni a kis csapatoknak, amelyek ritkán vagy soha nem jutnak el a csoportkörig egyik sorozatban sem.

Mivel a magyar kupaindulóknak is igen ritkán van ilyesmiben részük, az új küzdelemsorozat akár a mieinket is plusz bevételi lehetőséggel kecsegtethetné. A tervezetet a kisebb európai bajnokságok és klubok minden bizonnyal támogatnák. A KEK újraélesztése (a kupagyőztesek sorozata 1999-ben szűnt meg) nem szerepel napirenden.

Az ügy még képlékeny, de az már biztos, hogy 2018-ig nem változtatnak a jelenlegi rendszeren, ugyanis a televíziós közvetítési jogokról szóló szerződések akkor járnak le.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik