Felkészülés: Rooney visszatért az Evertonba, kikaptak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.02. 18:12
Az Everton labdarúgócsapata 2–1-re kikapott hazai pályán a Villarreal elleni felkészülési mérkőzésén, amelyet Duncan Ferguson tiszteletére rendeztek meg. A találkozón újra magára húzta a liverpooli csapat kék mezét Wayne Rooney.

Duncan Ferguson két periódusban összesen 11 idényen át szolgálta játékosként az Evertont, amelynél manapság az edzői stáb tagja. A korábbi skót csatár a mérkőzésre meghívta barátait és korábbi csapattársait, közöttük Wayne Rooneyt is, aki nem mondott nemet.



„Fiatal srácként Duncan Ferguson hős volt a szememben" – mondta Rooney, aki 11 évvel ezelőtt igazolt az Evertonból a Manchester Unitedbe.

Az angol válogatott csapatkapitánya csereként lépett pályára a 75. percben, és óriási tapsot kapott a szurkolóktól. Nála nagyobb ovációval csak az ünnepelt, azaz Ferguson becserélését fogadta a publikum a 83. percben. A hazaiak nem sokkal ezt követően szerezték meg szépítő góljukat, Tyias Browning fejesével, amelyre a klub Twitter-oldala szerint Ferguson is büszke lenne.

 



NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Galatasaray–Inter 1–0
Osasuna–Athletic Bilbao 2–0
Swindon Town–Liverpool 1–2
Brighton & Hove Albion–Sevilla 1–0
Schalke–Twente 1–1
Porto–Stoke City 3–0
Everton–Villarreal 1–2
Queens Park Rangers–Atalanta 1–1
1. FC Köln–Valencia 3–2
Eintracht Frankfurt–FC Tokió 3–2
Sheffield United–Hull City 1–1
Southampton–Espanyol 1–1
West Ham United–Werder Bremen 1–2
Eskisehirspor–Lokomotivi Tbiliszi 7–1
Laguna–Las Palmas 0–3

Legfrissebb hírek

Tizennégy nyeretlen meccs után győzött az Oviedo, gól nélküli döntetlen a Levante–Atléticón

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 20:40

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Nem bírt az Everton az újonc Leeds Uniteddel

Angol labdarúgás
2026.01.26. 23:06

Mbappé meglőtte a 20. bajnoki gólját, majd panenkázós büntetővel biztosította be a Real Madrid sikerét

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 22:58

Felkészülés: nyert az NB II-es Békéscsaba, amely két új játékost is bejelentett

Labdarúgó NB II
2026.01.21. 19:19

Felkészülés: DAC-döntetlen az OFK Beograd ellen

Minden más foci
2026.01.21. 18:02

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Felkészülés: a Honvéd és a Csákvár is kikapott Törökországban

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 19:42
Ezek is érdekelhetik