Besiktas: mi lesz Dzsudzsákkal? Quaresmával megegyeztek – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.13. 08:12
Török sajtóhírek szerint a Besiktas megegyezett a portugál válogatott labdarúgójával, Ricardo Quaresmával, aki 1+3 évre szóló szerződést ír majd alá, vélhetően ezen a héten. A hír magyar vonatkozásban azért érdekes, mert korábban arról volt szó, hogy a török klub szélsőnek Quaresmát vagy Dzsudzsák Balázst nézte ki magának. Mi lesz így a magyar játékossal?

Török források nem zárják ki, hogy ezzel eldőlt volna Dzsudzsák sorsa a Besiktasnál. Akad olyan sportújságíró, aki szakmailag elemezve a portugál és a magyar szélső együttes játékát vizionálja. Ráadásul a hétvégi hírek éppen arról szóltak, hogy a török klubvezetők Budapesten tárgyalnak a magyar szélsővel, aki megerősítette, hogy szinte biztosan nem hosszabbítja meg év végén lejáró szerződését a Dinamo Moszkvánál.

Visszatérve a 31 éves Quaresmára – aki 2010–2012 között játszott már a Besiktasnál –, éves szinten 1.5 millió eurót kereshet fixen, amit 10 ezer eurós meccsenkénti prémium egészíthet ki. Már amelyiken pályára lép.

Viszonyításképpen: Dzsudzsák jelenlegi moszkvai fizetése nagyjából 2.5 millió euró, állítólag a Dinamo az új szerződésben ennél közel félmillióval kevesebbet ajánlott. A szélső németországi kérője, Dárdai Pál klubcsapata, a Hertha ajánlata információk szerint 1.1 millió eurót tartalmazott. Erre egyelőre nem kaptak választ a berliniek a magyar válogatott csapatkapitányától.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
6 órája

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05
Ezek is érdekelhetik