FIFA: levelezés 10 millió dolláros átutalásról – sajtóértesülés

MTI MTIMTI MTI
2015.06.07. 15:09
A dél-afrikai Sunday Times lap értesülése szerint 2007-ben levelezés folyt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) és a dél-afrikai politikai elit között egy 10 millió dolláros átutalásról.

Az újság úgy tudja, hogy Jérome Valcke FIFA-főtikár arról érdeklődött e-mailen, hogy mikor érkezik a pénz a dél-afrikai kormánytól és megjegyzi: az összegről Joseph Blatter FIFA-elnök és az ország akkori államfője, Thabo Mbeki már egyeztetett.

Mbeki irodája cáfolta, hogy azért küldtek volna pénzt a FIFA részére, hogy az ország elnyerje a 2010-es világbajnokság rendezési jogát. A tízmillió dollárt a Karib-térség fejlesztésére szánták.

A gyanú szerint a pénz korrupt FIFA-vezetőkhöz, köztük a trinidadi Jack Warner volt FIFA-alelnökhöz került. Ők biztosították azokat a szavazatokat, amelyek révén a Dél-afrikai Köztársaság házigazdája lehetett a 2010-es vb-nek. Warner egyike annak a 14 FIFA-tisztségviselőnek, illetve cégvezetőnek, akit az amerikai igazságügyi minisztérium május 27-én bűnszövetkezet működtetésével vádolt meg és amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. A korrupciós botrány egyik kulcsfigurája már ígéretet tett rá, hogy mindent, amit tud, elmond a nyomozóknak.

A nyomozás érinti Joseph Blattert is, aki május 29-i újraválasztását követően kedden jelentette be lemondását a FIFA elnöki posztjáról és a rendkívüli kongresszus összehívásáig látja el teendőit.

Ugyancsak másfél hete a svájci ügyészség jelentette be, hogy büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán. Azon a napon – két nappal a tisztújítás előtt – Zürichben svájci rendőrök az amerikai hatóságok nevében fellépve hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával.

Legfrissebb hírek

A FIFA mérlegeli, mit tegyen, ha Irán visszalép a nyári labdarúgó-világbajnokságtól

Foci vb 2026
2026.03.12. 11:00

Infantino szerint Trump biztosította a FIFA-t Irán vb-részvételéről

Foci vb 2026
2026.03.11. 09:52

Sepp Blatter, a dörzsölt idealista

Népsport
2026.03.10. 06:29

Amerika visszainteget – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2026.03.09. 23:05

Infantino szerint a kiállítás lehet a válasz a szájukat eltakaró futballisták rasszizmusára

Minden más foci
2026.03.02. 13:33

Gyorsított cserék, bedobások, kirúgások – időhúzás elleni intézkedésekről döntött az IFAB

Minden más foci
2026.02.28. 20:26

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2026.02.27. 11:15

„Szenvedéllyel szereti ezt a játékot” – Gianni Infantino tíz éve irányítja a FIFA-t

Minden más foci
2026.02.26. 08:48
Ezek is érdekelhetik