Felkészülés: világbajnokverés Kölnben, történelmi amerikai siker

Vágólapra másolva!
2015.06.10. 22:41
null
Diskerud (balra) bevette a német kaput, Herrmann gólpasszal debütált a válogatottban (Fotó: kicker.de)
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottja hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Kölnben a világbajnoki címvédő Németországot.

A két együttes a brazíliai világbajnokság óta (akkor a németek 1–0-ra nyertek) először találkozott egymással, a korábbi hat egymás elleni felkészülési mérkőzés pedig gólesőt ígért – ezeken ugyanis 31 találat született.

Nem mondhatni, hogy óvatosan kezdtek volna a csapatok, hiszen már az első tíz percben mindkét együttes betalálhatott volna, előbb azonban Özil közelijét védte Guzan, majd Diskerud fordult kapura, és tüzelt kevéssel a léc fölé 17 méterről.

Az első gólra így sem sokáig kellett várni, a 12. percben a Joachim Löw irányítása alatt 75. játékosként debütáló Herrmann cikázott át a védők között, centerezését pedig Götze vágta a bal alsóba (1–0).



Ez volt Götze leghamarabb szerzett gólja a válogatottban, a legkésőbbi? A 113. percben, az argentinok elleni vb-döntőben...

Rögvest jöhetett volna a válasz, de Zardes nem tudott a kapuba találni, ahogyan a félidő derekához közeledve Schürrle is célt tévesztett. Az első fél óra letelte után nyomni kezdett a házigazda, de Guzan a helyén volt, illetve Chandler megmozdulása után a játékvezető nem látott okot büntetőt ítélni.

A játékrész hajrájában aztán jött az amerikai egyenlítés, Diskerud mellel átvette Bradley ívelését, majd a kapuba lőtt (1–1).



A második félidő elején beszorulni látszottak a kölni közönség kedvencét – Podolskit – is bevető németek, a 67. percben azonban így is a házigazda került nagy helyzetbe, de Hector beadása után Khedira nem tudott kapura fejelni.

A hajrában ismét a Jürgen Klinsmann irányította amerikaiak kerültek fölénybe, és bár Bradley nyolcméteres lövését még bravúrral védte Zieler, de a 88. percben megszületett az újabb vendéggól: Wood küldte el védőjét egy gyönyörű testcsellel, majd 22 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (1–2).



A ráadás pillanataiban Bellarabi gyönyörű beadása után Khedira a lécre fejelt, újabb gól azonban már nem esett, az Egyesült Államok így végül legyőzte a világbajnoki címvédőt, egyben pedig először nyert a németek ellen idegenben.

A németek a világbajnoki cím megnyerése óta a negyedik hazai felkészülési mérkőzésükön is nyeretlenek maradtak, egy döntetlen (–Ausztrália 2–2), mellett ez már a második vereségük volt (–Argentína 2–4, –Egyesült Államok 1–2).

Az amerikaiak viszont jól hajráznak mostanában, a hollandok a 70. percben még 3–1-re vezettek, de még a 89. percben is előnyben voltak, ám akkor is Klinsmann csapata örülhetett (3–4).

FELKÉSZÜLÉS
Németország–Egyesült Államok 1–2 (1–1)
Köln, RheinEnergieStadion. 40 438 néző
Németország: Zieler – Rudy, Mustafi, Rüdiger, Hector – Schweinsteiger (Khedira, a szünetben), Gündogan (Kramer, 60.) – Herrmann (Bellarabi, 73.), Özil, Schürrle (Podolski, a szünetben) – Götze (Kruse, 73.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Egyesült Államok: Guzan – Chandler, Alvarado, Brooks, F. Johnson (Evans, a szünetben) – D. Williams (Beckerman, a szünetben) – Zardes (Morris, 74.), Diskerud (Morales, 74.) – Bradley – Jóhannson (Wood, 74.), Agudelo (Yedlin, a szünetben). Szövetségi kapitány: Jürgen Klinsmann
Gólszerző: Götze (12.), ill. Diskerud (41.), Wood (88.)

Svájc–Liechtenstein 3–0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik