Porto: Realt is megjárt csatárt igazoltak, Martínez távozik?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.26. 10:35
null
Alberto Bueno öt évre írt alá a Portónál, már csak az a kérdés, hogy kiegészíti, vagy pótolja Jackson Martínezt (Fotó: Porto)
A portugál élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Porto hivatalos honlapján bejelentette Alberto Bueno érkezését, a Rayo Vallecanótól igazolt spanyol csatár ingyen jött, öt éves szerződést írt alá, és kivásárlási ára 40 millió euró.

A 27 éves Bueno a Real Madrid akadémiáján nevelkedett, hatszor a felnőtteknél is pályára lépett, a Portónál ismét együtt dolgozhat egykori Castillás edzőjével, Julen Lopeteguivel.

„Karrierem egyik legszebb időszaka ez, megpróbálok minél többet tanulni a körülöttem levőktől, és eltökélten vágok neki a munkának ennél a nagyszerű klubnál. – idézi Buenót a Porto hivatalos honlapja. – Nem tudom miként alakul a következő szezon, de nagy dolgokat akarok elérni Portugáliában, javítani akarok a mérlegemen, illetve fejleszteni szeretném a képességeimet, melyek nem csak gólszerzésből állnak.”

„A Porto egy kiválóan felépített klub, mely hazájában dominált az elmúlt évtizedekben, és Európában is meghatározó szerepet tölt be. Rokonok és barátok is áradoztak nekem a városról, melyet apránként én is felfedezek majd. Abdoulaye Bával és Licával már játszottam együtt, ők mondták, hogy a Portónak fantasztikus szurkolói vannak, akik a maximumot követelik a játékosoktól, és címeket várnak minden szezonban. Óriási lépés jelent ez a számomra.”

Az árnyékékként és szélsőként is bevethető Bueno tizenhét gólt szerzett a 2014–2015-ös bajnoki szezonban, olyan kiváló labdarúgókat utasított maga mögé, mint Luis Suárez, Karim Benzema, Gareth Bale, vagy Mario Mandzukic.

Már csak az a kérdés, hogy Bueno kiegészíti, vagy pótolja majd Jackson Martínezt, a portugál élvonal gólkirályát, aki portugál sajtóhírek szerint szóban már megegyezett az Arsenallal.

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Valencia és az Osasuna a ráadás perceiben harcolta ki a győzelmet, nyert a Sevilla is

Spanyol labdarúgás
2026.01.24. 21:21

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 20:40

La Liga: megosztozkodott a pontokon a Levante és az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 18:13

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Potya és öngól okozta a Granada vesztét, a Rayo jutott be utolsóként a Király-kupa nyolcaddöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.01.06. 21:07
Ezek is érdekelhetik