Egyiptom: újabb szurkolói rendbontás, 14 halott Kairóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.08. 21:15
null
Rendbontás a kairói stadion mellett – halálos áldozatokkal (Fotó: Reuters)
Rendőrségi jelentések szerint 14, a szurkolók közleménye alapján legalább húsz halálos áldozata van az egyiptomi Zamalek fanatikusai és a rendőrség összecsapásainak Kairó külvárosában.

A vasárnapi összecsapás az egyiptomi futball legsúlyosabb következményekkel járó rendbontása a három évvel ezelőtti Port Szaid-i stadionkatasztrófa óta.

A 2012 elején a hivatalos adatok szerint 74 ember halálát követelő szörnyűség (a Chelsea kölcsönjátékosaként a Fiorentinában vasárnap bemutatkozó egyiptomi Mohamed Szalah éppen azért választotta a 74-es mezszámot a firenzeieknél, hogy a 2012-es tragédiára emlékezzen) után 2014 decemberében nyitották ki először a futballstadionok kapuit a szurkolók előtt, s eddig kellett várni az újabb súlyos rendbontásra.

A Zamalek és az ENPPI összecsapása előtt a rendőrség könnygázt bevetve próbált rendet tenni a stadionon kívül gyülekező Zamalek-szurkolótáborban, amelyből többen jegy nélkül próbáltak bejutni a mérkőzésre. „Erőszakkal próbáltak bejutni a stadionba, de nekünk az a feladatunk, hogy megóvjuk a köztulajdont" – áll a belügyminisztérium közleményében.

A szurkolók közleménye szerint a rendőrök sarokba szorították őket.

A halált minden esetben a rendőrök által bevetett gáz miatt történt fulladás okozta.

Legfrissebb hírek

Afrika-bajnokság: Xavi Pascuallal és négy veszprémi légióssal tornagyőztes Egyiptom

Kézilabda
15 órája

Afrika-kupa: Nigéria lett a bronzérmes, tizenegyesekkel verte meg Egyiptomot

Minden más foci
2026.01.17. 19:24

A nem tisztelt Egyiptom éremért harcolhat Marokkóban

Minden más foci
2026.01.17. 09:56

ANK: megvan az első finalista – Szalahék kikaptak

Minden más foci
2026.01.14. 19:47

Afrika négy nagycsapata egymás ellen vív meg a döntőért

Minden más foci
2026.01.14. 10:00

Osimhen, Szalah: gól és gólpassz, Nigéria után Egyiptom is elődöntős az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.10. 21:56

Szalah és csapata hosszabbítást követően, Nigéria kiütéssel jutott be a legjobb nyolc közé az Afrika-kupán

Minden más foci
2026.01.05. 21:59

Egyiptom és Marokkó is csoportelsőként jutott tovább az Afrika-kupán

Minden más foci
2025.12.29. 22:16
Ezek is érdekelhetik