UEFA: zárt kapu helyett jöjjenek a nők és a gyerekek!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.22. 18:45
null
Zárt kapu helyett nők és gyerekek? Az UEFA erről dönthet a közeljövőben (Fotó: Reuters)
A brit PA hírügynökség információi szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini olyan tervezetet nyújtana be a kontinentális szervezet elé, mellyel véget lehetne vetni a zárt kapus mérkőzések gyakorlatának.

Az elképzelés szerint a zárt kapus büntetés helyett megnyitnák a kapukat – de kizárólag a nőknek és a gyerekeknek, akik ingyen mehetnének be a mérkőzésekre. 2011-ben a török Fenerbahcénél bevált ez a módszer, később más országokban is történtek hasonló kísérletek.

„Az elnök egy olyan ötletet javasolt, mely alapján a nők és a gyerekek bemehetnének a meccsekre, így a csapatoknak nem kellene üres lelátók előtt küzdeniük. Egyelőre ez még csak ötlet, ám Platini úr kész megtárgyalni az UEFA-n belül, mivel ez a megoldás kedvezőbb lehet a futball imázsának és a szurkolóknak egyaránt. A nők és gyerekek ingyen léphetnének be, így a kieső jegybevétel megfelelő szankció lenne az érintett klubnak vagy szövetségnek. Törökországban már nagy sikert aratott ez a kezdeményezés" – erősítette meg a hírt Pedro Pinto, az UEFA sajtófőnöke a PA-nek.

Az UEFA a CSZKA Moszkva–Manchester City BL-mérkőzéssel kapcsolatban kiadott hivatalos közleményben is jelezte, kész a zárt kapus meccsek helyett más megoldásokat keresni.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
2026.08.11. 11:21

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41

„Azonosítanunk kell a felelősöket, és el kell számoltatnunk őket” – az UEFA már nem bízik Infantinóban

Minden más foci
2026.08.01. 13:24