FIFA: Blatter szerint nem jó ötlet az orosz vb bojkottja

MTI MTIMTI MTI
2014.09.08. 18:39
A nap folyamán többször beszámoltunk már Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnökének hosszú televíziós interjújáról – időközben nyilvánosságra került, mit gondol az elnök a 2018-as világbajnokság esetleges bojkottjáról.

Joseph Blatter egy 42 perces televíziós interjúban beszélt kandidálási tervéről, s a beszélgetés során arra a felvetésre is reagált, mely szerint bojkottálni kellene a 2018-as oroszországi világbajnokságot az ukrán–orosz válság miatt. A sportvezető úgy gondolja, hogy ezt a véleményt európai bürokraták fogalmazták meg, s egy ilyen lépés sehova sem vezet.beszélt kandidálási tervéről, s a beszélgetés során arra a felvetésre is reagált, mely szerint bojkottálni kellene a 2018-as oroszországi világbajnokságot az ukrán–orosz válság miatt. A sportvezető úgy gondolja, hogy ezt a véleményt európai bürokraták fogalmazták meg, s egy ilyen lépés sehova sem vezet.

„Figyeljük az ukrajnai eseményeket, de nem akarunk beavatkozni. A bojkott a sportban sosem vezet eredményre" – mondta Blatter, hozzátéve, hogy három hete járt Oroszországban, és úgy látja, a szervezők jól állnak az előkészületekkel.

A 2022-es katari vb-vel kapcsolatos korrupciós vádakat szintén elhárította a 78 éves FIFA-elnök, egyben jelezte, hogy a szövetség etikai bizottsága jelenleg is vizsgálja a 2010 decemberi helyszínkijelölés körülményeit. Jelentését várhatóan még ebben a hónapban vagy októberben elkészíti a testület.

„A rotációs elv miatt egyértelmű volt, hogy rendezőként egyszer az arab világra is sor kerül. Demokratikus szavazás során nyerte el Katar a jogot. Most meg kell mutatni, hogy egy ilyen kis ország is képes a lebonyolításra, ami egyébként komoly kihívás" – nyilatkozta Blatter.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

Infantino párbeszédet szorgalmaz a tervezett FIFA-reformok előtt

Minden más foci
2026.09.24. 16:22

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
2026.09.23. 14:25

Vb 2026: több mint hatvanötezerszer reklámozták az egészségtelen ételeket és italokat

Foci vb 2026
2026.09.21. 12:41

Többletforrások kifizetésére szólították fel Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.09.18. 19:44

Infantino-terv: az angol szövetség elnöke látni szeretné a dokumentumokat

Angol labdarúgás
2026.09.17. 19:46

A labdarúgók európai szakszervezete reformokat követel a FIFA döntéshozatali struktúrájában

Minden más foci
2026.09.14. 17:15

Hol rendezik a 2030-as vb-döntőt? A marokkóiak már ünnepelnek, Spanyolország nem ért egyet, a FIFA pedig cáfol

Minden más foci
2026.09.11. 15:29