Argentína: Tata Martino dicséri Tévezt, de nem hívta be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.22. 23:11
Az argentin válogatott szövetségi kapitánya, Tata Martino dicsérte a jó formába lendülő Carlos Tévezt, de kihagyta a válogatott keretéből.

A Juventus támadója a legutóbbi három tétmérkőzésén négyszer volt eredményes, és megtörte több mint 1000 perces góltalansági sorozatát a Bajnokok Ligájában.

Az albiceleste Brazília és Hong Kong elleni keretébe azonban így sem került be, így három éve hiába vár meghívóra.

„Amikor idejöttem, megkérdeztek, hogy van-e bármilyen problémám bármelyik játékossal, és azt feleltem, hogy nem, innentől kezdve pedig mindenki beválogatását fontolóra kell vennem. Ahogy Carlos mondta, ahhoz, hogy a csapatba kerül, jól kell csinálnod a dolgodat, és ő nagyon jól is teszi. Nem fogom elmondani, hogy behívom-e vagy sem, csak annyit, hogy nagyon jól teljesít" – mondta Tata Martino a Juventus játékosával kapcsolatban.

Ugyanakkor Martino később kiadta 19 fős, szinte kizárólag Európában szereplő játékosokból álló keretét, amelybe nem került be a 30 éves Tévez.

Az argentin válogatott Brazília és Hong Kong elleni kerete:
Kapusok: Sergio Romero (Sampdoria), Nahuel Guzmán (Tigres)
Védők: Marcos Rojo (Manchester United), Pablo Zabaleta, Martín Demichelis (mindkettő Manchester City), Federico Fernández (Swansea), Mateo Musacchio (Villarreal), Santiago Vergini (Sunderland)
Középpályások: Javier Mascherano (Barcelona), Ángel Di Maria (Manchester United), Lucas Biglia (Lazio), Javier Pastore (Paris Saint-Germain), Enzo Pérez, Nicolás Gaitán (mindkettő Benfica), Roberto Pereyra (Juventus), Érik Lamela (Tottenham)
Támadók: Lionel Messi (Barcelona), Gonzalo Higuaín (Napoli), Sergio Agüero (Manchester City) megtörte több mint 1000 perces góltalansági sorozatát a Bajnokok Ligájában.

Az albiceleste Brazília és Hong Kong elleni keretébe azonban így sem került be, így három éve hiába vár meghívóra.

„Amikor idejöttem, megkérdeztek, hogy van-e bármilyen problémám bármelyik játékossal, és azt feleltem, hogy nem, innentől kezdve pedig mindenki beválogatását fontolóra kell vennem. Ahogy Carlos mondta, ahhoz, hogy a csapatba kerül, jól kell csinálnod a dolgodat, és ő nagyon jól is teszi. Nem fogom elmondani, hogy behívom-e vagy sem, csak annyit, hogy nagyon jól teljesít" – mondta Tata Martino a Juventus játékosával kapcsolatban.

Ugyanakkor Martino később kiadta 19 fős, szinte kizárólag Európában szereplő játékosokból álló keretét, amelybe nem került be a 30 éves Tévez.

Az argentin válogatott Brazília és Hong Kong elleni kerete:
Kapusok: Sergio Romero (Sampdoria), Nahuel Guzmán (Tigres)
Védők: Marcos Rojo (Manchester United), Pablo Zabaleta, Martín Demichelis (mindkettő Manchester City), Federico Fernández (Swansea), Mateo Musacchio (Villarreal), Santiago Vergini (Sunderland)
Középpályások: Javier Mascherano (Barcelona), Ángel Di Maria (Manchester United), Lucas Biglia (Lazio), Javier Pastore (Paris Saint-Germain), Enzo Pérez, Nicolás Gaitán (mindkettő Benfica), Roberto Pereyra (Juventus), Érik Lamela (Tottenham)
Támadók: Lionel Messi (Barcelona), Gonzalo Higuaín (Napoli), Sergio Agüero (Manchester City)

Legfrissebb hírek

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
2026.09.23. 14:09

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Lionel Messi hazai barátságos mérkőzésen köszön el az argentin közönségtől

Minden más foci
2026.09.16. 08:36

Slot után Iraolának sem kell Chiesa – megvan a Liverpool BL-kerete

Bajnokok Ligája
2026.09.04. 11:20

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2026.09.03. 13:20

Messi tiszteletére a 10. percben leállnak a futballmeccsek Argentínában

Minden más foci
2026.09.03. 09:19

Vanczák Vilmos a búcsúzó Lionel Messiről: Valahol jó érzés, hogy én is részese vagyok a válogatottbeli karrierjének

Minden más foci
2026.09.01. 17:04