UEFA: asztalhoz ültetnék az orosz és az ukrán szövetséget

MTI MTIMTI MTI
2014.08.28. 17:19
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) találkozót szervez az orosz és az ukrán szövetség számára, amelyen megvitathatják a krími csapatok helyzetét, illetve sportszakmai megoldást találhatnak számukra.

Az UEFA a tervek szerint szeptember 18-án, Nyonban látná vendégül a két szervezet képviselőit Michel Platini elnök csütörtöki bejelentése szerint.

Az UEFA legutóbb azt közölte, hogy nem ismeri el hivatalos mérkőzésekként azokat a találkozókat, amelyeket a krími csapatok játszanak az orosz szövetség (RFU) által szervezett és rendezett sorozatokban. A Krím-félsziget Oroszország által történt márciusi elfoglalása óta az RFU azt akarja, hogy az ottani ukrán klubok az orosz bajnokságban szerepeljenek. Döntése értelmében az ukrán élvonalbeli Szimferopolt, Szevasztopolt és Jaltát az orosz harmadosztályba rendelné. Az ukrán szövetség ezt elutasította arra hivatkozva, hogy Ukrajna különálló területként kezeli a Krím-félszigetet.

Az UEFA mindezzel kapcsolatban még annyit közölt, hogy a csapatok különböző sorozatokban való részvétele csak akkor lehetséges, ha azok „összhangban vannak az 54 UEFA-tagállam által elfogadott szabályozásban előírtakkal."

Az RFU azonnal reagált Platini bejelentésére: Nyikolaj Tolsztyih elnök jelezte, részt fognak venni az UEFA által szervezett tárgyaláson.

Pavel Ternovoj, az ukrán szövetség (FFU) szóvivője viszont azt mondta, hogy ők nem akarnak megbeszélést folytatni az RFU képviselőivel, ha az orosz szövetség a továbbiakban is rendelkezni akar a krími klubok felett. Hozzátette, számukra elsőbbséget élvez az, hogy az UEFA és a FIFA illetékeseivel tárgyaljanak arról, milyen szankciókkal sújtható Oroszország.

Legfrissebb hírek

Kevesebb, gyorsabb és egységesebb videobírót ígér az UEFA

Minden más foci
Tegnap, 11:21

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
2026.08.10. 11:44

Folytatódik a cirkusz: a FIFA szerint megpróbálják aláásni a szervezet és az elnök tekintélyét

Minden más foci
2026.08.09. 12:33

Infantino-terv: az UEFA fenntartja bojkottfenyegetését

Foci vb 2026
2026.08.06. 18:02

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

Wenger helyesli az Infantino-terv visszavonását, és még hisz a FIFA átláthatóságában

Minden más foci
2026.08.04. 14:41

Az UEFA és szövetségesei akár egy másik vb-t is összehoznának, ha Infantino a színen marad

Minden más foci
2026.08.04. 10:41