UEFA: Platini nyár után dönt az elnöki terveiről

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 10:59
A nyár után dönt arról Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, hogy jövőre az UEFA vagy a nemzetközi szövetség, azaz a FIFA elnöki tisztére pályázik-e.  

Az UEFA első számú vezetője a szervezet kazahsztáni kongresszusán, Asztanában érintette a témát csütörtöki nyitóbeszédében.

„Mivel ez elsősorban önökre tartozik, közösen fogjuk megvitatni" – mondta Platini, aki szerint a kiemelt programokról szóló nyár utáni összejövetelen kellene terítékre kerülnie a témának.

„Meghallgatom majd önöket, ahogy szoktam, aztán közösen hozzuk meg a döntést, ahogy mindig tesszük" – szögezte le.

A FIFA-elnökségre jelenleg az egyetlen hivatalosnak tekinthető jelölt a francia Jérome Champagne, a szervezet korábbi főtitkárhelyettese és nemzetközi igazgatója. Ugyanakkor nagy valószínűséggel a jelenlegi elnök, Joseph Blatter is versenybe száll, miként ott lehet a voksolásnál Platini is.

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38

Svájci ellenfelet kaptak Baráth Péterék, bosnyák csapattal játszik a Palace a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2026.01.16. 13:35

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Németországé a 2029-es női labdarúgó Európa-bajnokság

Minden más foci
2025.12.03. 18:03
Ezek is érdekelhetik