Románia: öt év börtönbüntetésre ítélték a volt sportminisztert

2014.01.27. 17:56
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelsőbb bíróság Monica Iacob Ridzi volt román ifjúsági és sportminisztert egy korrupciós ügyben.
Ridzit hivatali visszaéléssel vádolták, és a bíróság abban találta vétkesnek, hogy több mint 600 ezer euróval károsította meg az államkasszát, miután fiktív szolgáltatásokat fizetett ki magáncégeknek. Ridzi 2009-ben alig fél évig volt tárcavezető. Őt az akkor hatalmon lévő, jelenleg ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) jelölte a tisztségbe. Ez a párt 2013 elejéig Traian Basescu államfőhöz állt közel. Az ügyészek 2011 májusában emeltek vádat a miniszter és másik tizenegy személy ellen, közöttük a tárcavezető személyi tanácsadója, valamint több minisztériumi alkalmazott ellen. 2009-ben a román ifjúsági és sportminisztérium úgynevezett ifjúsági napokat szervezett, amelyről azt állította, hogy országos rendezvény. A szaktárca által kifizetett több mint 700 ezer euróból azonban valójában csak két koncertet rendeztek, egyet Bukarestben, egy másikat a Fekete-tenger partján lévő Costinesti üdülőtelepen, amelyeknek a valós költségei sokkal kisebbek voltak, mint a kifizetett összeg. A volt tárcavezetőt okirat-hamisítással is vádolták, mert az ügyészek szerint megpróbálta eltüntetni a szaktárca informatikai rendszeréből a fontos bizonyítéknak számító információkat, mint például a munkatársaival folytatott elektronikus levelezést.
Legfrissebb hírek

Bobál Gergely góllal mutatkozott be Romániában

Légiósok
2026.08.01. 12:43

Két góllal debütált Kolozsváron a korábbi mezőkövesdi csatár

Minden más foci
2026.07.27. 20:55

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Gyász: tragikus körülmények között életét vesztette a korábbi román válogatott labdarúgó

Minden más foci
2026.07.09. 13:29

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

Szabó István: Dolgozik bennem a bizonyítási vágy a Csíkszeredánál

Minden más foci
2026.06.04. 15:52