Élen a Real Madrid, a Bayern letaszította a dobogóról az MU-t

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.23. 07:26
null
A Florentino Pérez (jobbra) vezette Real Madrid továbbra is első a Deloitte listáján, amelyen Nasszer al-Helaifi (középen) PSG-je öt helyet ugrott előre tavalyhoz képest (Fotó: Reuters)
A világ húsz, legnagyobb bevételt generáló futballklubjának összbevétele az előző idényben az 5.4 milliárd eurót is meghaladta, ez pedig egy év alatt 400 millió eurós (nyolcszázalékos) növekedést jelent – olvasható a Deloitte üzleti tanácsadó cég által összeállított Football Money League című elemzés 17. kiadásában.

 

Ez a kilencedik egymást követő év, hogy a Real Madrid végzett a Money League-rangsor élén (eddig a Manchester United tartotta a csúcsot nyolc évvel), az idén 518.9 millió euró bevételt könyvelhetett el. Ebből az összegből a gazdasági tevékenység bevétele 211.6 millió eurót tett ki (ez 7.8 millió eurós, vagyis négyszázalékos emelkedésnek felel meg), a közvetítési jogdíjakból származó bevétel pedig 188.3 millió euró volt (e tekintetben 5.7 millió eurós, tehát háromszázalékos volt a növekedés).

A Barcelona megőrizte második helyét, míg a Bayern München elorozta a harmadik pozíciót a Manchester Unitedtől, köszönhetően annak, hogy az előző idényben három jelentős címet is begyűjtött (német bajnokság, Német Kupa, Bajnokok Ligája).

Dan Jones, a Deloitte Sport Üzletági Csoportjának partnere elmondta: „A Real Madrid magabiztosan őrzi első helyét a Money League-rangsorban, noha a 2012–2013-as idényben egyetlen címet sem nyert. A klub sikerének egyik záloga, hogy a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére is – különösen a Spanyolországban tapasztalhatóra – minden eddiginél nagyobb gazdasági bevételt könyvelhetett el a hazai és a nemzetközi színtéren egyaránt. Ennek köszönhetően tovább tudta növelni előnyét a Money League-rangsorban a második helyezett Barcelonához képest, így már harminchat millió euró a különbség kettejük között.

A SZÁMOK TENGERÉBEN
Jelen sajtóközlemény a 2014 januárjában kiadott Deloitte Football Money League felmérés alapján készült. Amint az a kiadványban is olvasható, a bevételi adatok az egyes klubokhoz tartozó cégeknek, illetve cégcsoportoknak a 2012–2013-as idényre vonatkozó éves beszámolóiból, illetve más közvetlen forrásokból származnak.
A futballcsapatok relatív vagyona, illetve értéke többféleképpen is meghatározható. A Deloitte Football Money League-rangsor elkészítésekor bevételadatokat használtunk, mivel ez a pénzügyi helyzet egyik legkönnyebben hozzáférhető és összehasonlítható mérőszáma.
Az árbevétel összege nem tartalmazza a játékosok átigazolási díjait, az általános forgalmi adót, valamint az egyéb forgalmi alapú adónemeket. Néhány esetben korrekciót hajtottunk végre az összes bevétel értékében, hogy ezáltal – szerintünk – relevánsabb összehasonlítást tegyünk lehetővé az egyes klubok között.
A kiadvány elkészítése során nem vizsgáltuk, illetve nem ellenőriztük az egyes klubok pénzügyi beszámolóiban közölt információk, illetve az egyéb források helytállóságát.
A nemzetközi összehasonlítások lehetővé tétele érdekében a 2012–2013-as idényre vonatkozó összes számadatot a 2013. június 30-án érvényes árfolyamon számítottuk át. Az összehasonlító adatok a Deloitte Football Money League korábbi kiadásaiból, a vonatkozó éves beszámolókból, illetve egyéb közvetlen forrásokból származnak.
Az év folyamán közzétesszük még a Deloitte Annual Review of Football Finance című kiadványunkat is, amely részletesebben elemzi az angliai és az európai futballfinanszírozás helyzetét.

Mindkét spanyol klub számottevő bevételre tett szert az egyénileg kialkudott közvetítési szerződéseiből, ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy európai versenytársaiknál jelentősen nagyobb bevételt termelnek évről évre. A húsz legjelentősebb klub összesített bevétele a világgazdaság fejlődését messze meghaladó mértékben, nyolc százalékkal emelkedett a 2012–2013-as szezonban, és az egyes klubok is majdnem minden esetben növekedést könyvelhettek el. A bővülés pedig úgy lett ilyen mértékű, hogy ebbe még bele sem számoltuk a Premier League és a Bundesliga rekordösszegű közvetítési szerződéseit, amelyek hatása a jövő évi Money League-rangsorban jelentkezik majd. Meg kell említeni továbbá, hogy a harminc legjelentősebb klub mindegyike százmillió eurónál nagyobb bevételt ért el. Az első Money League-rangsorban – az 1996–1997-es idényben – ez még csak a Manchester Unitedre volt érvényes, és egészen 2007–2008-ig kellett várni arra, hogy az első húsz helyezett klub mindegyike elérje ezt a szintet. Ez a bevételnövekedés ékes bizonyítéka annak, hogy a világ első számú sportága napjainkban is egyre nagyobb népszerűségre tesz szert világszerte."

A Money League-rangsor történetében az idén fordult elő először, hogy a Manchester United nem került az első három közé, a Bayern München ugyanis visszaszorította a negyedik helyre. A német klub a 2012–2013-as szezonban a hazai és nemzetközi porondon is egyeduralkodó volt, így nem meglepő, hogy 431.2 millió eurós összbevételével (ez 62.8 millió eurós, azaz 17 százalékos emelkedést jelent) a harmadik helyre lépett előre.

Austin Houlihan, a Deloitte Sport Üzletági Csoportjának szenior menedzsere így nyilatkozott:„A Bayern előző évi triplázásának köszönhetően a gazdasági tevékenységből származó bevételük elérte a 237.1 millió eurót, ami tizennyolc százalékos növekedésnek felel meg. A bajorok több mint ötvenöt millió euró pénzdíjat kaptak az UEFA-tól a Bajnokok Ligája-győzelmükért, emellett továbbra is szinte minden hazai mérkőzésükön telt ház előtt játszanak az Allianz Arenában, ez pedig mérkőzésenként 3.4 millió euró bevételt jelent a jegyeladásokból. További növekedés várható a 2013–2014-es szezonban is, hiszen meghosszabbították szerződésüket a Lufthansával és a Coca-Colával, valamint újrakötötték megállapodásukat a mezszponzor Deutsche Telekommal.

A Manchester United ugyan egy helyet visszacsúszott a Money League-rangsorban, nemrégiben több új támogatási szerződést is kötött, amelyek a 2013–2014-es szezon bevételeit jelentősen megemelik – így ez a visszaesés csak átmenetinek ígérkezik. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Premier League hároméves közvetítési szerződései a 2013–2014-es szezontól kedvezőbb feltételek mellett újulnak meg, nem zárható ki, hogy a klub jövőre közel ötszázmillió eurónyi bevételt is elkönyvelhet. Ami a 2014 utáni időszakot illeti, a Unitednek biztosítania kell a rendszeres Bajnokok Ligája-szereplést, ha újra harcba akar szállni a Money League-rangsor első helyezéséért, amelyet legutóbb a 2003–2004-es idényben tudhatott magáénak."

Az első húsz helyezett között öt másik angol klub is található, közülük is a Manchester City – töretlen fejlődésének újabb jeleként – az idén már a hatodik helyre lépett előre. Gazdasági sikereinek köszönhetően az idén először sikerült megelőznie a rangsorban két másik Premier League-klubot, a Chelsea-t (7.) és az Arsenalt (8.).

Bár a 12. helyezett Liverpool összbevétele számottevő (kilencszázalékos) növekedést mutat, az 1999–2000-es idény óta most először fordult elő, hogy a klub nem az első tíz hely valamelyikét foglalta el a rangsorban. Könnyen elképzelhető, hogy a „vörösök" – akik a Bajnokok Ligájában nem induló klubok közül a legelőkelőbb helyen végeztek a rangsorban – jövőre újra ott lesznek a legjobb tíz között, köszönhetően a Premier League-gel kötött új közvetítési szerződésnek. A jogdíjbevételek növekedésének hála, más angol klubok (például az Everton, a Newcastle vagy a West Ham) is jó eséllyel pályázhatnak jövőre az első húsz helyezés valamelyikére. A Tottenham annak ellenére megőrizte 14. helyét, hogy a pályán csalódást keltő teljesítményt nyújtott az előző szezonban.

A tárgyév egyik sikertörténete a Paris Saint-Germain felemelkedése volt, a francia klub ugyanis most először szerepelt az első ötben. Összbevétele a 2010–2011-es szezon óta közel a négyszeresére nőtt (tavaly már 398.8 millió euró volt), ezen belül is a gazdasági bevétel 254.7 millió eurót tett ki – egyetlen forrásból még sohasem szerzett ekkora bevételt egyetlen futballklub sem.

Houlihan hozzátette: „A legnagyobb előrelépést az idei Money League-rangsorban a PSG produkálta, olyannyira, hogy francia klub ilyen előkelő helyen még nem végzett a rangsorban. Franciaországból nem is került be más klubcsapat az első húszba. A klubnak az elkövetkező években várhatóan bérelt helye lesz a legjobb ötben, hiszen továbbra is élvezi a nagyra törő terveikről híres katari tulajdonosok támogatását és jelentős üzleti sikereket ér el. A PSG nagy vihart kavart azzal, hogy a 2012–2013-as szezon második felében leigazolta David Beckhamet, ez pedig világszerte javította a klub renoméját. Ami még ennél is fontosabb: a pályán kívüli üzleti siker a pályán is meghozta gyümölcsét, hiszen tizenkilenc év után először nyert francia bajnoki címet a klub."

Azzal, hogy kiváló európai kupaszereplésének köszönhetően a Galatasaray és a Fenerbahce is ott van a Money League-rangsorban, a 2005–2006-os idény óta első ízben történt meg, hogy két olyan klub is található az első húsz helyezett között, amely nem az öt legnagyobb európai bajnokság valamelyikében játszik.

Houlihan megjegyezte: „Bár ezúttal is az öt legnagyobb európai bajnokság klubjai uralják a rangsort, a Galatasaray és a Fenerbahce be tudott kerülni az első húszba, sőt egyetlen brazil klubként a Corinthians is ott van az első harmincban, ami azt mutatja, hogy hosszú távon egyre nagyobb konkurenciát jelenthetnek a feltörekvő országok klubjai is. Az adott ország gazdasági növekedése, a futballszerető helyi közönség, valamint a fejlődő infrastruktúra mind olyan tényező, amely abba az irányba mutat, hogy a legnagyobb helyi klubok jelentős bevételnövekedést érhetnek el a jövőben. A Galatasaray stadionját, a 2011-ben megnyílt Türk Telekom Arenát sokan Európa egyik legjobb sportlétesítményének tartják, és ez a stadion is jól példázza, hogy egy-egy korszerű létesítménynek mekkora szerepe van a gazdasági sikerben."

A DELOITTE FOOTBALL MONEY LEAGUE-RANGSOR A 2012–2013-AS SZEZON BEVÉTELEI ALAPJÁN
Helyezés (előző év) KlubBevétel 2012–2013 (2011–2012)
1. (1.) Real Madrid 518.9 (512.6)
2. (2.) Barcelona 482.6 (483)
3. (4.) Bayern München 431.2 (368.4)
4. (3.) Manchester United 423.8 (395.9)
5. (10.) Paris Saint-Germain 398.8 (220.5)
6. (7.) Manchester City 316.2 (285.6)
7. (5.) Chelsea 303.4 (322.6)
8. (6.) Arsenal 284.3 (290.3)
9. (13.) Juventus 272.4 (195.4)
10. (8.) Milan 263.5 (256.9)
11. (12.) Dortmund 256.2 (196.7)
12. (9.) Liverpool 240.6 (233.2)
13. (15.) Schalke 198.2 (174.5)
14. (14.) Tottenham 172 (178.2)
15. (11.) Internazionale 168.8 (200.6)
16. (19.) Galatasaray 157 (129.7)
17. (20.) Hamburg 135.4 (121.1)
18. (új) Fenerbahce 126.4 (103.2)
19. (új) Roma 124.4 (115.9)
20. (új) Atlético Madrid 120 (107.9)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik