NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.11.10. 08:08
null
Shai Gilgeous-Alexander ismét remekelt az OKC-ben (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján a címvédő Oklahoma City Thunder idegenben 114–100-ra verte meg a Memphis Grizzlies-t magyar idő szerint hétfőn hajnalban. Győztesen hagyta el a pályát a Rockets, a Knicks, a Celtics, a Pistons, a Warriors és a Timberwolves is.

Az Oklahoma City Thunder számára kimondottan kellemetlenül indult a Memphies Grizzlies elleni idegenbeli összecsapás – a hazaiak ugyanis bekezdtek a találkozón, és a nagyszünetben 62–51-re vezettek. A második félidőben azonban fordulat következett, az OKC egyre közelebb került ellenfeléhez, és a végén a maga javára fordította a meccset. Shai Gilgeous-Alexander 35 ponttal zárt, neki köszönhetően a címvédő végül különösebb nehézségek nélkül, 114–100-ra győzött és parádés, 10–1-es mérleggel áll a Nyugati főcsoport élén.

A liga rekordgyőztese, a Boston Celtics 111–107-es diadalnak örülhetett idegenben, a tavalyi döntős Indiana Pacers viszont nagy verésbe (114–83) futott bele a Golden State Warriors otthonában.

A játéknap legkiemelkedőbb egyéni teljesítményét talán Janisz Adetokunbo nyújtotta, aki 37 pontot szerzett: csapata, a Milwaukee Bucks ennek ellenére 122–115-re kikapott a Houston Rockets ellen.

NBA
ALAPSZAKASZ
Milwaukee Bucks–Houston Rockets 115–122
New York Knicks–Brooklyn Nets 134–98
Orlando Magic–Boston Celtics 107–111
Memphies Grizzlies–Oklahoma City Thunder 100–114
Philadelphia 76ers–Detroit Pistons 108–111
Golden State Warriors–Indiana Pacers 114–83
Sacramento Kings–Minnesota Timberwolves 117–144

 

Legfrissebb hírek

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
20 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
2025.12.25. 20:58

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
2025.12.24. 10:03

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
2025.12.23. 08:54

NBA: januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Kosárlabda
2025.12.22. 21:13

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
2025.12.22. 08:10

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
2025.12.21. 07:37

Parázs meccsen győzte le a Minnesota az Oklahoma Cityt az NBA-ben

Amerikai sportok
2025.12.20. 08:41
Ezek is érdekelhetik