Török Kupa: harmadszorra már nem szórakozta el a Galatasaray

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.03. 21:28
A labdarúgó Török Kupa negyedik fordulójában a Galatasaray hazai pályán tizenegyesekkel kiejtette a másodosztály 13. helyén álló Gaziantep BB-t.



Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy a BL-ben a továbbjutásért küzdő Galatának izgulnia kell majd, hiszen 35 perc után már 2–0-ra vezetett, de a 84. percben hosszabbításra mentette a meccset a kiscsapat.

Pedig nem úgy indult a mérkőzés, hogy a BL-ben a továbbjutásért küzdő Galatának izgulnia kell majd, hiszen 35 perc után már 2–0-ra vezetett, de a 84. percben hosszabbításra mentette a meccset a kiscsapat.

Mivel a kétszer 15 perc nem hozott döntést, jöhetett a tizenegyespárbaj, ahol két kör után ismét 2–0-s előnybe kerültek a hazaiak, hogy aztán Umut Bulut és Yekta Kurtulus rontásával öt-öt rúgás után 3–3-ra visszaengedje az ellenfelet. Egy-egy kihagyott, majd két-két értékesített lövés következett ezután, mígnem a kilencedik körben már csak behúzta a továbbjutást a Galata.

TÖRÖK KUPA
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Galatasaray–Gaziantep BB (II.) 2–2 – tizenegyesekkel 6–5

Legfrissebb hírek

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
2026.05.19. 13:26

Juhász Dorka: Óriási elismerés ez a díj, amikor kimondták a nevemet, nehéz volt elhinni

Kosárlabda
2026.05.15. 10:19

Osimhen duplázott, Sallai török bajnok a Galatával!

Minden más foci
2026.05.09. 21:06

Kiütötték Sallaiékat, még nem bajnok a Galatasaray

Légiósok
2026.05.02. 22:52

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
2026.04.30. 16:35

Legyőzte a Fenerbahcét, közel a címvédéshez a Galatasaray

Légiósok
2026.04.26. 22:18

Sallói Dániel ismét betalált, a Toronto hatgólos döntetlent játszott – videó

Légiósok
2026.04.18. 21:02

Juhász Dorkát választották meg az Euroliga-idény legjobbjának

Kosárlabda
2026.04.18. 14:54
Ezek is érdekelhetik