Belgium: nem csitul az újítási kedv, átszabnák a bajnokságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.06. 14:02
A jelenleg is sajátos rendszerben működő, alapszakaszra és többlépcsős rájátszásra épülő belga labdarúgó-bajnokságban újabb reformra készülnek: a héten kiszivárgott terv szerint a 2015–2016-os idénytől 12 csapat szerepel az élvonalban a jelenlegi 16 helyett.

A neves gazdasági tanácsadó cég, az Ernst & Young javasolta a bevezetni szándékozott modellt, amelyik a mostani 16 csapatos élvonalat és 18 csapatos másodosztályt 12-12 csapatos A- és B-ligával váltaná fel – azaz tízzel kevesebb csapat alkotná a két profi ligát.

Arról egyelőre nincs információ, hogyan hajtanák végre a létszámcsökkentést, az új szisztéma működése viszont már körvonalazódott: mindkét osztályban oda-vissza alapon 22 fordulós körmérkőzést játszanának a csapatok, majd az A-liga első nyolc helyezettje küzdene tovább a bajnoki címért és az európai kupahelyekért, a maradék négy és a B-liga első négy helyezettje pedig a bennmaradásért.

Az erősebb klubok várhatóan támogatják majd a változtatást, a kisebbek kétségkívül ellene lesznek – jövendöli a belga szaksajtó.

A belga bajnokság legutóbb a 2009–2010-es szezon előtt esett át jelentős ráncfelvarráson: akkor vezették be a kissé bonyolult, a rájátszásban minden csapatot megmozgató rendszert, s csökkentették az élvonal klubjainak számát 18-ról 16-ra.

Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

Hatalmas ünneplésben részesült Fazekas László az Antwerp kupameccsén

Magyar válogatott
2026.01.14. 14:48

Mátyus János bizonyítaná, hogy magyar szakember is megállja a helyét külföldön

Légiósok
2026.01.12. 13:05

Mátyus János Belgiumban lett sportigazgató – hivatalos

Légiósok
2026.01.10. 20:23

Gyász: elhunyt a háromszoros belga bajnok válogatott védő, Glen De Boeck

Minden más foci
2025.12.08. 11:09

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Belgiumban sem lehetetlen a győzelem a férfi kosárválogatottnak

Kosárlabda
2025.12.01. 09:47

Belgium: hetedszer is kikaptak, menesztették a volt NB I-es játékost

Minden más foci
2025.11.24. 09:40
Ezek is érdekelhetik