Edzősors: Örülök, hogy nem felejtettek el otthon - László Cs.

Vágólapra másolva!
2013.10.11. 13:20
László Csaba legutóbb a litván labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt, ám szeptember közepén felállt a kispadról. Azóta nincs munkája, ám elárulta: több helyről is keresték, és örül neki, hogy Magyarországon sem felejtették el.

„Nem tartom kizártnak, hogy a jövőben még munkát vállalok a litván szövetségnél – idézi az eurofootball.lt László Csabát. – Amikor bejelentettem, hogy távozom, az első három hívás Skóciából érkezett. Magyar újságírók is megkerestek, hogy lennék-e a válogatott szövetségi kapitánya. Nehéz volt erre válaszolni, de jólesett, hogy nem felejtettek el."László Csabát. – Amikor bejelentettem, hogy távozom, az első három hívás Skóciából érkezett. Magyar újságírók is megkerestek, hogy lennék-e a válogatott szövetségi kapitánya. Nehéz volt erre válaszolni, de jólesett, hogy nem felejtettek el."

„Szerettem volna folytatni a munkát, amiikor korábban megkeresett egy német másodosztályú klub és a skót Kilmarnock is, mindkettőt azonnal visszautasítottam, nem is kezdtem tárgyalni velük. Most úgy látom, hogy ez hiba volt, arra számítottam, hogy a 2016-os Eb-ig maradhatok a litván válogatottnál" – tette hozzá a magyar szakember.

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40

Harmadosztályú csapat kispadjára ült le a korábbi szövetségi kapitány

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 19:15

Két hónapig tartott a Ten Hag-időszak Leverkusenben, lapátra került a holland edző – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.01. 12:04

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

A pontrúgásokért felelős Keith Andrews lett a Brentford vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.27. 18:02

Bekő Balázs: Nem félek a kihívásoktól!

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:03

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.19. 09:20
Ezek is érdekelhetik