Ligue 1: nagy hátránnyal várja az új szezont az újonc

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.03. 19:00
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) újoncát, a Nantes-ot kizárták az átigazolásokból. A feljutó csapat a két soron következő átigazolási időszakban nem szerződtethet új játékost, ráadásul pénzbüntetést is kapott.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Ismaël Bangoura „indokolatlan szerződésszegése" miatt sújtott le a Nantes-ra. A guineai támadó 2010 szeptemberében négyéves szerződést kötött a katari al-Naszrral. 2012 januárjában Bangoura a klub engedélyével elutazott az Afrika-kupára, mialatt a klub igazolt egy másik támadót a helyére.

Ekkor a guineai támadó dobbantott, és az akkor francia másodosztályú Nantes-hoz igazolt. A nemzetközi szövetség (FIFA) indokolatlan szerződésszegéssel vádolta idén februárban Bangourát, a CAS pedig egyetértett, és lesújtott. A Nantes-ot a soron következő két átigazolási időszakból kizárták, Bangoura pedig az elkövetkezendő négy hónapban nem válthat klubot.

Ám ez még nem minden, kártérítést kell fizetnie a Nantes-nak és Bangourának, összesen 4.5 millió eurót. Az al-Naszr fellebbezett, még több kártérítést követelt, ám a CAS elutasította a fellebbezést.

Legfrissebb hírek

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
Tegnap, 8:43

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Tovább menetel a Paris FC és a Lyon, mindkét csapat veretlenül dobogós a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.09.19. 23:04

Öngóllal nyert a Monaco, újra élre állt

Francia labdarúgás
2026.09.18. 22:51

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Alig kezdődött el az idény, a Lens máris megválik nyáron kinevezett edzőjétől – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.09.15. 14:27

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45