Ajax: ismét megoperálták a Barcelona kölcsönjátékosát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.07. 14:03
null
Cuenca hitét a műtét sem ingatta meg (Fotó: sport.es)
Csütörtökön térdműtéten esett át, így három-négy hónapos kényszerpihenő vár Isaac Cuencára, a Barcelona labdarúgócsapatának támadójára, aki 2013 januárja óta az Ajaxnál szerepel kölcsönben.

 

A 22 esztendős futballistának nem ez az első súlyos sérülése pályafutása során, hiszen már korábban is akadtak gondjai a térdével, aminek következtében a 2012–2013-as szezon őszi szakaszát ki kellett hagynia.

Felépülését követően a katalánok kölcsönadták az Ajaxnak, hogy ismét játékba lendüljön, ám a balszerencse Hollandiában sem kerülte el, és újabb térdsérülése miatt tavasszal két hónapot töltött a partvonalon kívül, így mindössze három bajnokin jutott szóhoz.

Cuenca kölcsönszerződése a szezon végén lejárt, ám a Barcelonánál és az Ajaxnál is hajlottak arra, hogy Amszterdamban maradjon, ezért a megállapodást újabb egy esztendővel meghosszabbították.

A nyári alapozást azonban csütörtöki térdműtétje miatt biztosan kihagyja a barcelonai nevelésű labdarúgó, akire az orvosi szakvélemény szerint három-négy hónapos kihagyás vár, azaz a legjobb esetben is csak szeptemberben térhet vissza a pályára.

Legfrissebb hírek

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55

Sasok és legyek – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.04.20. 01:23

Véget ért az alapszakasz, ők folytathatják a rájátszásban a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.17. 23:19
Ezek is érdekelhetik