Belgium: másodosztályú klub edzője lett a Chelsea-legenda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.30. 11:01
Jimmy Floyd Hasselbaink, a Chelsea korábbi játékosa lett a belga másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Antwerp vezetőedzője. A 41 esztendős holland egyéves szerződést írt alá a négyszeres élvonalbeli bajnok csapatnál, s tervei szerint már az első évében feljut az élvonalba.

„A szurkolók elképesztőek, a klub története pedig önmagáért beszél. A célunk természetesen a feljutás elérése lesz, illetve hogy szépen játsszunk, és kiszolgáljuk a drukkereinket. Ez egy hihetetlen lehetőség a menedzseri karrierem elindításához” – mondta Hasselbaink a belga csapat hivatalos honlapjának. Hasselbaink a belga csapat hivatalos honlapjának.

A szebb időket is megélt Antwerp a 2012–2013-as szezonban a hatodik helyen végzett a bajnokságban, így nem tudta kiharcolni a feljutást. A korábban Balog Zoltánt, Bukrán Gábort, Kovács Kálmánt és Tisza Tibort is foglalkoztató klub 2005 óta szerepel a másodosztályban, korábban azonban négyszer nyert már élvonalbeli bajnokságot, kétszer Belga Kupát valamint az 1992–1993-as szezonban második helyen végzett az UEFA-kupában.

Legfrissebb hírek

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

Egymás ellen nyitnak új fejezetet az olaszok és a belgák a Nemzetek Ligája-rajton

Minden más foci
2026.09.25. 11:58

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

A belga Axel Witsel lemondta a válogatottságot

Minden más foci
2026.09.17. 08:24

A Benelux-út: légiósainknak ez az ugródeszka az elitligák felé

Légiósok
2026.08.11. 08:53

A szomszédból érkezik a belgák új szövetségi kapitánya

Foci vb 2026
2026.07.24. 15:31

Sunderlandben folytatja a vb-t megjárt belga védő

Angol labdarúgás
2026.07.15. 15:09

Ha július 14. és futball-vb, akkor brazil bemutatkozás és belga bronzérem

Foci vb 2026
2026.07.14. 17:05