FIFA: nyolcéves eltiltás a végrehajtó bizottság tagjának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.04.30. 18:56
Etikátlan magatartás miatt nyolcéves eltiltással sújtotta kedden a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Vernon Manilal Fernandót, a szervezet végrehajtó bizottságának Srí Lanka-i tagját.

Az ítélet többszöri meghallgatás után született meg, s a FIFA közleménye szerint azért büntették meg a sportvezetőt, mert „az etikai kódex számos előírását megszegte”.

Fernando 2011-ben lett a végrehajtó bizottság tagja, s közeli bizalmasa volt Mohamed bin Hammamnak, az ázsiai konföderáció (AFC) egykori elnökének, akit a FIFA korábban életre szóló eltiltással büntetett, mert bizonyítottnak látta, hogy részt vett a 2011-es megvesztegetési botrányban.

Kedd délelőtt a korábban sikkasztással megvádolt brazil Joao Havelange – a FIFA egykori vezetője – lemondott a nemzetközi szövetség tiszteletbeli elnöki posztjáról, megelőzve, hogy május végén, a Mauritiuson sorra kerülő kongresszuson fosszák meg a poszttól.

Legfrissebb hírek

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

A FIFA húszezer dolláros büntetést rótt ki a spanyolokra

Spanyol labdarúgás
2026.10.16. 17:12

Gianni Infantino csak a rossz kommunikációért kért bocsánatot a FIFA ülésén

Minden más foci
2026.10.15. 18:58