Hollandia: lemondott a korábbi angol kapitány a Twenténél

2013.02.26. 12:25
Távozik a holland Twente labdarúgócsapatától Steve McClaren, az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya. Az enschedei klub 2013-ban hat nyeretlen bajnokit tudhat a háta mögött, és az Eredivisie első helyéről visszacsúszott az ötödikre.

A Twente szombaton 2–1-re kikapott a Heerenveentől, így ebben az évben még nyeretlen, a legutóbbi hat meccsén mindössze négy pontot gyűjtött be. A 19. fordulóban még listavezető csapat a 24. kör végére visszacsúszott az 5. pozícióba a tabellán, és hatpontos hátrányt halmozott fel az éllovas PSV-vel szemben.

McClaren a szombati vereség után egyeztetett Joop Munsterman elnökkel, ám nem érezte a bizalmat, ezért a média és a szurkolók támadásai miatt a lemondás mellett döntött.

„Beszéltünk arról, miként változtathatunk a helyzeten, és hogyan enyhíthetjük a nyomást a játékosokon, amely egyértelműen káros volt a csapat teljesítményére. Sajnos, a szombati vereség újabb kedvezőtlen reakciókat váltott ki, holott azt gondoltuk, hogy két fontos hazai meccs előtt támogatásra van szükségünk a szurkolóktól. (…) A klub többet számít minden egyénnél, és a Twente túl nagy helyet foglal el a szívemben ahhoz, hogy a fejlődés útjába álljak, ezért tíz meccsel a bajnokság vége előtt elhagyom a csapatot, és remélem, hogy sikerül teljesíteni a várakozásokat, és beér az együttes az első négybe” – indokolta lemondását McClaren.

Az 51 éves angol szakember hozzátette: fájó szívvel hagyja ott a klubot, amellyel 2010-ben pályafutása egyik legnagyobb sikerét érte el, amikor megnyerte az Eredivisie-t.

A Twente következő két meccse a jelenleg második Ajax, majd a negyedik Vitesse elleni találkozó, ráadásul mindkét rivális jobb formában van, mint az enschedeiek. McClaren helyét ideiglenesen segítője, Alfred Schreuder veszi át.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57

Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.02.28. 09:00
Ezek is érdekelhetik