Rangers: kiakadt az ügyvezető, otthagyhatják a skót futballt

2013.01.09. 21:13
Hatalmas a felháborodás az 54-szeres bajnok – jelenleg a negyedosztályban szereplő – Rangersnél a Skót Labdarúgó-szövetség és a helyi Premier League terve miatt, mely a skót bajnoki szisztéma átszervezésére irányul. Charles Green, a Rangers ügyvezetője jelezte: ha a tervezet megvalósul, a patinás klub elhagyhatja a skót ligarendszert.

A benyújtott tervezet szerint a skót első és másodosztály küzdelmeiben 12-12 csapat vehetne részt, a negyedosztályt megszüntetnék, és létrehoznának egy kibővített, tizennyolc csapatos harmadosztályt. Ez azt jelentené, hogy a Rangers hiába jutna fel helyezése alapján a negyedik ligából, továbbra is a lehető legalacsonyabb szintű bajnokságban szerepelne.

„Ha ez megtörténik, mi az értelme egyáltalán befejezni a szezont? Ha senki nem juthat fel, akkor ezzel az erővel szabadságra is küldhetnénk a keretet. Milyen bajnokság az, amit megnyersz, és a következő szezonban ugyanazokkal a csapatokkal mérkőzöl meg? Ennek semmi értelme! A tanácsom a vezetőségnek az, hogy – a tervezet megvalósulása esetén – minél előbb hagyjuk el a skót futballt, annál jobb. Persze a FIFA tudatta, hogy nem szereti a határokon átívelő bajnokságokat, így nincs hová mennünk... De ez nem azt jelenti, hogy ne keressünk egy megoldást” – mondta Green.

A Rangersnek „menekülőútvonal” lehet az angol bajnokság, ehhez ki kellene lépnie a skót ligarendszerből, és felvételt kérnie az angolba (kérdéses, milyen osztályból indulhatnának átlépés esetén). Hasonló példák vannak Nagy-Britanniában: a walesi Swansea a Premier League tagja, a Cardiff City a másodosztályban küzd, és szintén az angol ligarendszerbe tartozik a Newport, a Wrexham, a Colwyn Bay és a Merthyr Town. Angol csapatként szerepel a walesi szövetség égisze alatt a hatszoros bajnok TNS, illetve regionális ligákban több kis klub.

Skót csapat jelenleg nincsen az angol FA égisze alatt, angol viszont van a skótoknál: a Berwick Rangers pont a Rangersszel szerepel egy ligában, és hatodik helyen áll a negyedosztályban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04