Edzősors: Hiddink pályafutása befejezését tervezi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.27. 20:46
Guus Hiddink az idény végén befejezheti labdarúgóedzői pályafutását.

A 66 éves holland szakember kedden egy interjúban azt mondta, a következő szezonban már nem lesz az orosz Anzsi Mahacskala trénere.

„Eljön az a pillanat, amikor oda kell figyelni az embernek arra, hogy ne túl sokszor bukkanjon fel, nehogy az emberek azt mondják: még mindig ő?" – mondta Hiddink.

A világ egyik legismertebb labdarúgóedzője korábban volt a holland, a dél-koreai, az ausztrál, az orosz és a török válogatott szövetségi kapitánya. Hollandiával 1998-ban, Dél-Koreával a 2002-es vb-n játszott elődöntőt, s lett negyedik. A klubcsapatok közül megfordult a PSV Eindhovennél – amellyel 1988-ban BEK-et nyert –, a Real Madridnál és a Chelsea-nél is.

Hiddink szerződése a jövő év közepéig szól, s úgy nyilatkozott, ha az Anzsi kiharcolja a Bajnokok Ligája-részvételt, akkor még meggondolhatja döntését.

Az Anzsi az Európa Ligában vezeti csoportját a Liverpool előtt, s december 6-án a svájci Young Boys ellen egy pont is elég számára a csoportgyőzelemhez. A mahacskalai csapat az orosz bajnokságban 16 forduló után a második helyen áll, öt pont hátrányban a CSZKA Moszkva mögött.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik