PSG: Mourinhónak sokáig kell várnia, ha ide tart - Ancelotti

2012.10.07. 06:38
Carlo Ancelotti hosszú időre tervez a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának kispadján, s belátható időn belül nem kívánja átadni helyét José Mourinhónak, a Real Madrid trénerének.
„Itt képzelem el a jövőmet, nem gondolok váltásra, Mourinhónak sokat kell várnia” – idézte a Le Parisien című lap az olasz szakembert, aki portugál kollégájának arra a megjegyzésére reagált így, hogy Madridból akár a francia fővárosba is vezethet az útja.„Jól érzem magam Párizsban, a játékosokkal, a szurkolókkal és a klubbal is jó a kapcsolatom” – tette hozzá.A BeInSport francia sportcsatorna egy kérdésére adott olyan választ José Mourinho, amelyből arra lehetett következtetni, hogy érdekli a PSG kispadja.„Bajnoki címre törni egy új országban, az motiválna engem. Négy országban már voltam bajnok, miért ne lehetnék egy ötödikben is” – fogalmazott a portugál tréner, hozzátéve ugyanakkor, hogy a PSG-nek jelenleg nincs rá szüksége, mert jó kezekben van.José Mourinho éppen ezen a héten ismételte meg korábban, hogy spanyolországi tevékenykedése után szíves-örömest folytatná újfent Angliában futballtréneri pályafutását.
Legfrissebb hírek

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
3 órája

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
8 órája

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18

Kiderült, mennyit kap a Benfica a Madridba tartó José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 11:02

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

„Most egy kicsit élvezzük” – Luis Enriquének csupán egy trófea hiányzik az új PSG-rekordhoz

Francia labdarúgás
2026.05.14. 11:29

A PSG megszerezte története 14. bajnoki címét a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.05.13. 22:58
Ezek is érdekelhetik