Vélemény: Maradona azért volt jobb Messinél, mert rossz csapatból csinált jót - Détári

2011.10.21. 08:29
Egyetlen magyar futballistának adatott meg, hogy Diego Maradonával egy csapatban futballozzon. Détári Lajos a világválogatott 1987-es, Londonban rendezett mérkőzésén szerepelt egy gárdában a zseniális argentinnal. A Nemzeti Sport mai számában kétoldalas összeállítást közöl Nápoly hőséről, és Détári Lajos ennek apropóján nyilatkozott a korábbi világklasszisról.



„Valóban nagyszerű játékos volt és nagyszerű ember. Azt tudni kell, hogy a dél-amerikaiak kedvesek, közvetlenek. Amikor Londonba utaztam 'nyolcvanhétben, elveszett a csomagom. Megérkeztem az öltözőbe, természetesen nem volt cipőm sem, mert az sem érkezett meg az angol fővárosba. Maradona mellett ültem, ő pedig benyúlt a táskájába és egy vadonatúj stoplist adott nekem”– elevenítette fel Maradonával kapcsolatos emlékeit Détári Lajos, a Ferencváros szakmai igazgatója a Nemzeti Sport kérdésére.

„Ugyanakkora volt a lábunk, így nagy segítség volt, sőt amikor vissza akartam adni, azt mondta, hogy az enyém lehet. Legendák keringenek arról, hogy nápolyi csapattársai minden karácsonyra aranyórát kaptak tőle. A végletek embere, de mindenki szerette. A háza előtt esténként ezrek várták, alig tudott hazamenni. Azért volt ő jobb futballista, mint mondjuk most Messi, mert Maradona rossz csapatból is tudott jót csinálni. Rá lehetett építeni, igaz volt rá a mondás, hogy akár egyedül is képes meccset nyerni" – fogalmazott Détári.

DIEGO MARADONÁRÓL, NÁPOLYI ÉLETÉRŐL KÉTOLDALAS HELYSZÍNI RIPORTOT OLVASHAT A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
2026.06.29. 15:29

„Messi, mindig Messi” – az Olé főcíme

Foci vb 2026
2026.06.28. 07:27

Messi a gólokat, Argentína a tizenegyeseket halmozza a világbajnokságokon

Foci vb 2026
2026.06.28. 06:50

A másik Lionel – Simon Zoltán publicisztikája

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:52

Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen

Foci vb 2026
2026.06.27. 13:43

Elárverezik Diego Maradona „kezezős” labdáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:26

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Milyen tortát kapott Messi a 39. születésnapjára? – fotó

Foci vb 2026
2026.06.24. 18:30
Ezek is érdekelhetik