Tőzsér gólt lőtt, de a Genk kikapott - jön a Standard!

2011.04.10. 22:57
null
Gólszerzők egymás között: Witsel és Tőzsér (kékben) (Fotó: Imago)
Nem tudta kihasználni az „alapszakasz-győztes" Anderlecht újabb botlását a KRC Genk a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a limburgiak Tőzsér Dániel góljával sokáig vezettek a Standard Liege otthonában, de Axel Witsel a 87. percben egyenlített, Aloys Nong pedig a 91. percben megszerezte a hazaiak győztes gólját. Köteles László a Genk kispadján ült a mérkőzésen.

A belga bajnokság rájátszásának első fordulójában a Standard Liege-től nagy pofont kapott Anderlecht kora este beleszaladt egy másikba is: a brüsszeli lila-fehérek 3–0-ra kikaptak az ősi riválisuktól, az FC Bruges-től, így két kör után az eléggé hervasztó nulla pont és 1–6-os gólkülönbség áll a nevük mellett...

Az Anderlecht szempontjából még nagyobb baj, hogy nem elég a gyengélkedésük, az első számú rivális Genk az első fordulóban megszerezte a három pontot, és sokáig úgy tűnt, ezt teszi a Sclessinben is.

Az első félidőben a sok pontatlanság mellett a legnagyobb érdekességet az szolgáltatta, hogy Verbist játékvezetőt lézerrel zavarták a drukkerek – a másodikban pedig két sérülés... A 68. percben aztán a „derült égből" megszerezte a vezetést a masszívan védekező Genk, Tőzsér Dániel ballal kemény, lapos lövést küldött a hálóba. Ez volt a magyar középpályás hatodik gólja a 2010–2011-es bajnoki szezonban.

A gól után kis híján egy percen belül egyenlített a Standard, de Mehdi Carcela lövését Courtois kivédte. A liege-iek a hajrában egy ízben kezezésért tizenegyest reklamáltak (de nem kapták meg), aztán a 87. percben már büntetőt rúghattak: Axel Witsel nem is hibázott. Nem volt vége: a négyperces hosszabbítás elején Eliaquim Mangala fejesgólját les miatt még nem adta meg a játékvezető, de a 91. percben Aloys Nong góljával fordított a Standard – a Genk óriási lehetőséget hagyott ki a megugrásra!

A Genk 35 ponttal vezeti a bajnokságot, az Anderlechtnek 33, a Bruges-nek, a Gentnek és a Standardnak egyaránt 31 pontja van.

TŐZSÉR GÓLJA 0:12-NÉL

 

BELGA JUPILER PRO LEAGUE
RÁJÁTSZÁS A BAJNOKI CÍMÉRT, 2. FORDULÓ
Standard Liege–Genk 2–1
KORÁBBAN
FC Bruges–Anderlecht 3–0
SZOMBATON
Lokeren–Gent 1–1
AZ ÁLLÁS
1. Genk 2 1 1 3–3 35
2. Anderlecht 2 2 1–6 33
3. Standard 2 2 5–2 31
4. FC Bruges 2 1 1 4–1 31
5. Gent 2 2 2–2 31
6. Lokeren 2 1 1 2–3 26

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
5 órája

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Forradalmi indulók és a béke iránti vágy himnusza – ezeket éneklik majd a G-csoportban

Foci vb 2026
2026.06.08. 17:49

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Tökéletes belga vb-főpróba, De Bruyne és társai kiütötték Tunéziát

Foci vb 2026
2026.06.06. 17:00

Vb 2026: Irán és Új-Zéland nehezítené meg a belgák és az egyiptomiak dolgát – bemutatjuk a G-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.06. 15:55
Ezek is érdekelhetik