Videó: hatalmas hirig a pályán, 36 piros lap a bírói jegyzőkönyvben

2011.03.03. 16:49
Mindenkit kiállított az argentin ötödik ligában lejátszott Claypole–Victoriano Arenas labdarúgó-mérkőzésen Damien Rubino játékvezető, miután óriási tömegverekedés tört ki a találkozón.

A mérkőzés során többször meg kellett állítani a játékot a rendkívül feszült légkör miatt, a két csapat játékosai többször is egymásnak ugrottak. Két piros lap már az első félidőben villant, a harmadik a szünetben, majd a meccs végén elszabadult a pokol, és a labdarúgók önfeledten püfölni kezdték egymást, a bunyóba pedig beszálltak a szurkolók is.

Rubino jegyzőkönyvébe 36 piros lapot jegyzett be – minden játékost kiállított. Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) hivatalos közleménye szerint 33 játékos már túl is van fegyelmi tárgyalásán.

„Rubino játékvezető 36 játékost – tizenegy kezdőt plusz hét cserejátékost mindkét csapatból – állított ki a Claypole 2–0-s vezetésénél félbeszakadt mérkőzésen. A két klub vezetői tiltakoznak a döntés ellen, mondván, a játékvezetői szigor túlzott, és a verekedés kirobbantóit kellene eltiltani, nem mindenkit megbüntetni” – közölte az AFA.

A fegyelmi bizottság bekérette a verekedésről készült DVD-t. Döntés hamarosan – a bizottság egyik tagja szerint bár enyhítésre lehet számítani, sok játékos így is hosszú eltiltást kap. A két csapat ifikkel és tartalékokkal tölti fel keretét a következő bajnokira.

A kiállításözön minden bizonnyal rekord, bár 2009 tavaszán is volt egy látványos jelenet argentin bajnokin: a Barracas Bolívar–General Lamadrid találkozón ugyanis a teljes vendégcsapatot kiállították (beleértve az összes cserejátékost), mivel kimentek verekedni a hazai fanatikusokkal.

A Lamadrid labdarúgói egy argentin harmadosztályú mérkőzésen, háromgólos hátrányban előbb verbálisan kaptak össze az őket szidalmazó (egyben a drukkereiket is fenyegető) hazai fanatikusokkal, majd a legjobb védekezés a támadás elvét használva kimentek szurkolót verni... A labdarúgókat a kiérkező rendőrök csillapították le. Lucas Di Bastiano játékvezető radikális békéltető akció keretében kiállította a teljes vendégcsapatot, így aztán a mérkőzés a 60. percben véget is ért.

Uruguayban az 1990-es Nacional–Penarol örökrangadón a bíró mind a 22 pályán tartózkodó játékost kiállította, miután a két csapat klasszikus tömegverekedést rendezett.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04