Mourinhót nem a liga, hanem a BL érdekli?

Vágólapra másolva!
2011.02.13. 12:23
null
Mourinho szombaton a helyszínen tekintette meg a Lyon 4–1-es sikerével zárult mérkőzést (Fotó: AS)
A Real Madrid csökkentheti a hátrányát a tegnap botló FC Barcelonával szemben, ám a madridi sajtó a kínálkozó lehetőség mellett azzal volt elfoglalva, hogy José Mourinho, a blancók vezetőedzője ahelyett, hogy levezényelte volna a tegnapi edzést, a Lyon meccsén járt. Olaszországban a Juventus és az Inter esti rangadója a fő téma (erről a meccsről hamarosan külön beharangozó cikket olvashatnak), míg a Genoánál a Barinak kölcsönadott Rudolf Gergelytől tartanak.

PRIMERA DIVISIÓN

A Barcelona Sporting Gijón elleni botlása után (1–1) a Real Madrid jó lehetőség előtt áll ahhoz, hogy öt pontra megközelítse a listavezető katalánokat. Josep Guardiola, a gránátvörös-kékek vezetőedzője szerint most értékelődik fel igazán csapata győzelmi sorozata.

„Most fogjuk igazán értékelni azt, hogy zsinórban tizenhat bajnoki mérkőzést megnyertünk. Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz a Sporting ellen, de most már a londoni meccsünkre kell készülnünk. Még hosszú idő van hátra a szezonból, és még bármi megtörténhet. Elbukhatjuk a bajnokságot, a BL-t és a kupát is. Előfordulhatnak még döntetlenek és vereségek is, de így kell játszanunk – az utolsó pillanatig küzdenünk kell" – mondta Guardiola.

A madridi sajtóban arról írtak a Barca döntetlenje után, hogy a Real Madridot irányító José Mourinho ajándékot kapott, ám az kissé borzolta a kedélyeket, hogy a portugál szakember tegnap – ahelyett, hogy ő tartotta volna csapata edzését – Franciaországban tekintette meg a Lyon Saint-Étienne elleni bajnokiját. Mint ismert, a blancók a francia csapattal találkoznak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében február 22-én.

„Nem tudom, ki találta ki, hogy Mourinhónak fontosabb a BL, mint a bajnokság. A mesternek megvannak a saját munkamódszerei. Alapesetben az sem lenne normális, hogy én tartok sajtótájékoztatót, de nála az bevett szokássá vált. Az is a munkamódszerei közé tartozik, hogy megnézte a Lyon bajnokiját. De a Real meccsén már itt lesz, tisztában van vele, hogy milyen fontos az Espanyol elleni összecsapás" – védte meg főnökét Aitor Karanka, Mourinho segítője, aki elárulta, Pepe visszatérhet a csapatba.

A szerdán még a magyar válogatott azeriek elleni felkészülési meccsén pályára lépő Vadócz Krisztián visszatért az Osasunához, amely a Real Sociedaddal csap össze idegenben. Javier Aguirre, a Zaragoza vezetőedzője nem nevezte Pintér Ádámot az alicantei Hércules elleni bajnokira készülő keretébe.

SERIE A

Az olasz bajnokság listavezetője, az AC Milan tegnap kiütötte a Parmát, és Antonio Cassano megszerezte az első gólját a piros-feketéknél. A milánóiak ezzel feladták a leckét a városi rivális Internek, amely a Juventus elleni, torinói rangadón próbálhat meg közel maradni az éllovashoz a tabellán. (Erről a találkozóról hamarosan külön beharangozó cikket olvashatnak oldalunkon.)

„A legfontosabb, hogy nyert a csapat. Az emberek láthatták, hogy a lehető legjobb hozzáállással játszottunk a Parma ellen. Ha továbbra is így játsszunk, akkor senki sem állíthat meg bennünket" – mondta Cassano.

A Napoli az AS Roma ellen győzött az utóbbi időben nagyszerű formában játszó Edinson Cavani duplájával. A „farkasokat" irányító Claudio Ranieri elismerte, jobban játszott az ellenfél.

„Olyan csapat ellen játszottunk, amelynek mind a tizenegy tagja és még a kispadon ülők is nagyon keményen dolgoztak. Egyetlen helyzetünk volt az első félidőbe nulla nullás állásnál, aztán a Napoli kezében volt a találkozó, és jobban játszott, mint mi. A Napoli sokkal többet tett a győzelemért" – mondta Ranieri.

A Serie A 25. fordulójában Rudolf Gergely korábbi csapata, a Genoa ellen játszhat a Bari színeiben vasárnap délután – minden bizonnyal kezdő lesz. A magyar csatártól – akit a genovaiak a télen adtak kölcsön – tartanak az ellenfélnél.

„Lendületes mozgású támadó, igen gyors a labdával. Ha jó napot fog ki, nehezen lehet megállítani" – jellemezte röviden Rudolfot Davide Ballardini, a Genoa vezetőedzője a mai találkozó kapcsán.

A Laczkó Zsoltot és Koman Vladimirt is foglalkoztató Sampdoria a Bolognával csap össze. Mindkét magyar futballista ott van a keretben. Ahogy Vass Ádám is, aki a Lazio ellen készül a Bresciával. Csak délután derül ki, hogy a három futballista pályára lép-e, de a várható kezdőcsapatokban nem szerepelnek.

PREMIER LEAGUE

Angliában csak egy mérkőzést rendeznek vasárnap: a Bogdán Ádámot (aki várhatóan a kispadon fog ülni) is foglalkoztató Bolton az Evertonnal találkozik hazai pályán. Bár a nyolcadik Bolton jelenleg öt hellyel megelőzi a liverpooliakat, a két csapat között csak három pont a különbség, és az Everton egy meccsel kevesebbet játszott.

A Boltonnak egyébként nem megy jól a mai rivális ellen: a két csapat legutóbbi kilenc meccséből csak egyet tudott megnyerni, hatszor veszített.

BUNDESLIGA

Lőw Zsolt és a súlyos sérülése miatt hosszú időre kidőlt Szalai Ádám csapata, a Mainz azért is harcol a 16. helyen álló 1. FC Köln ellen, hogy visszaszerezze a harmadik helyet a tegnap a Hoffenheimet kiütő Bayern Münchentől.

A Mainzhoz hasonlóan 37 pontos, ötödik helyen álló Hannover a gyengélkedő Werder Bremennel csap össze vasárnap délután.

 A MAI PROGRAM
SERIE A, 25. FORDULÓ
Palermo–Fiorentina 12.30 (Tv: Digi Sport)
Cesena–Udinese 15.00
Sampdoria–Bologna 15.00
Catania–Lecce 15.00
Brescia–Lazio 15.00 (Tv: Digi Sport)
Cagliari–Chievo 15.00
Bari–Genoa 15.00
Juventus–Internazionale 20.45 (Tv: Digi Sport)
   
PRIMERA DIVISIÓN, 23. FORDULÓ
Real Sociedad–Osasuna 17.00
Hércules–Zaragoza 17.00
Málaga–Getafe 17.00
Levante–Almería 17.00
Deportivo–Villarreal 19.00 (Tv: Sport1)
Espanyol–Real Madrid 21.00 (Tv: Sport1)
   
PREMIER LEAGUE, 27. FORDULÓ
Bolton–Everton 17.00 (Tv: Digi Sport)
   
BUNDESLIGA, 22. FORDULÓ
1. FC Köln–Mainz 15.30 (Tv: Eurosport2)
Werder Bremen–Hannover 17.30 (Tv: Eurosport2)

A tabellákat itt tekintheti meg. 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik