Megbéníthatja a skót bajnokságot a játékvezetők sztrájkja

Vágólapra másolva!
2010.11.22. 14:55
Mint arról vasárnap este beszámoltunk, könnyen elképzelhető, hogy sztrájkba lépnek a skót labdarúgó-játékvezetők – legalábbis a játékvezető-szakszervezet munkabeszüntetésre szólította fel tagjait. Az ok? A bírók szerint elképesztő kritikai össztüzet kapnak, sokszor igazságtalanul, és elegük lett a klubok nyomásgyakorlásából.

A skót lapok már hetek óta „refgate”-nek nevezik a játékvezetőkkel kapcsolatos sorozatos botrányokat az országban, és a bírók most már eleget láttak és hallottak: a Skót Játékvezetők Szövetsége vasárnapi ülését követően jelezte, az ország összes (32) első kategóriás és több második kategóriás bírója munkabeszüntetést tart, és nem hajlandó részt venni a hétvégi bajnokikon.

Neil Lennon (Celtic) lelátóra küldés előtt (Fotó: Reuters)
Neil Lennon (Celtic) lelátóra küldés előtt (Fotó: Reuters)

Ha a játékvezetők tényleg sztrájkba lépnek, törölni kell a skót élvonal teljes hétvégi programját, a másodosztályú fordulót, valamint az ALBA Challenge Cup döntőjét és több Skót Kupa-mérkőzést.

„A játékvezetőknek elege lett, nincs már több türelmük. Családjukat és civil munkájukat is érintik a kritikák, fenyegető leveleket kapnak, és a szurkolók ki akarják rúgatni őket a munkahelyükről is” – mondta a BBC-nek a volt játékvezető Kenny Clark.

„A döntést egységesen hoztuk meg. Nem egy dolog váltotta ki, hanem az utóbbi hetek és hónapok folyamatosan romló hangulata. Nem a békés szurkolók, a menedzserek és a játékosok ellen hoztuk a döntésünket. Minden játékvezető tisztában van vele, hogy nyilvános kritikával szembesül, de a mocskolódás és igazságtalan bírálat olyan áradatát kaptuk az utóbbi időben, ami már nem volt tovább tolerálható. Több játékvezető a saját és családja személyes biztonságát is félti, és ez elfogadhatatlan” – indokolta meg a döntést Stuart Dougal a Scotsmannek.

Az egész „refgate”-et egy Dundee United–Celtic bajnoki indította el, amelyen Dougie McDonald játékvezető előbb megadott egy büntetőt a Celticnek, majd – helyesen – visszavonta azt, de hazudott arról, hogy miért változtatta meg a döntését. Asszisztense, Steven Craven a botrány után lemondott (de a sztorit eladta a lapoknak…), mondván, kollégái inzultálták az esetet követően.

A Celtic elnöke, John Reid ezt követően többször lemondásra szólította fel McDonaldot, és alkalmatlansággal vádolta meg a bírói testületet, a „kelták” menedzsere, Neil Lennon pedig nemrég felülhetett a lelátóra, miután magából kikelve szidta a játékvezetőt egy meccsen. A Dundee United csapatkapitánya, Garry Kenneth azt közölte, mindig a csapata ellen fújnak, ha a nagy klubokkal találkoznak. A Hearts klubigazgatója, Sergejus Fedotovas szerint a bírók elfogultak (és persze rendszeresen csapata ellen fújnak). Már a politikusok is beleszólnak a vitába (ez sosem tesz jót…), Pete Wishart, a Skót Nemzeti Párt szakpolitikusa azt követeli, minden játékvezető közölje nyilvánosan, hogy melyik csapatnak drukkol.

Ha a játékvezetők nem táncolnak vissza – egyelőre nem úgy tűnik –, elképzelhető, hogy a Skót Labdarúgó-szövetség (SFA) külföldi bírókat kér fel a mérkőzésekre. Az SFA jelezte, mindent megtesz a bírósztrájk elkerüléséért. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nem akar beleszólni a vitába, azt skót belügynek tartja.

A REFGATE

Október 17.: Dougie McDonald visszavon egy megítélt tizenegyest a Dundee United–Celtic meccsen, majd hazugsággal indokolja döntését.

Október 18. és 19.: Hugh Dallas, a játékvezetői bizottság első embere tartja magát McDonald sztorijához

Október 24.: botrány a Celtic–Rangers után Willie Collum játékvezetése miatt

Október 29.: McDonald figyelmeztetést kap

Október 31.: Steven Craven (McDonald asszisztense) kitálal, és elmondja, hogy a játékvezető megpróbálta „megvezetni” a közvéleményt egy hamis sztorival a Dundee Utd.–Celtic meccs után.

November 12.: Neil Lennon, a Celtic menedzsere ismét panaszt emel a játékvezetők ellen, a Hearts elleni meccs után. Lennont a lelátóra küldték, miután szóban inzultálta a negyedik játékvezetőt.

November 18.: a Celtic felszólítja a Skót Labdarúgó-szövetséget McDonald menesztésére.

November 21.: az élvonalbeli játékvezetők sztrájkot hirdetnek

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57

Öt kapus is kidőlt, szabadon igazolható és 18 éves játékost is meghívtak a skótok

Minden más foci
2025.06.08. 14:35

Felkészülés: ikszelt Szenegállal a magyarok csoportellenfele

Minden más
2025.06.06. 23:11

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34
Ezek is érdekelhetik