Labdarúgás: Maradona Kínában turnézik, de nem keres munkát

MTI MTIMTI MTI
2010.11.09. 11:36
A Vöröskereszt meghívására Kínában tartózkodik Diego Maradona, akinek helyi szóvivője állítja, az 50 éves szakembert egyelőre nem érdekli a válogatott vagy bármely klubcsapat edzői posztja.

Az argentin nemzeti együttestől a nyári dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság után menesztett Maradonáról korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint rövidesen a kínai válogatott szövetségi kapitánya lesz. A legendás játékos ázsiai túrája most felerősítette ezeket a pletykákat.

„Biztos, hogy nem tárgyal egyetlen helyi klubbal sem a mostani utazás során, kizárólag jótékonysági céllal tartózkodik Kínában” – mondta Tang Csing-huj, a játékosként 1986-ban világbajnok szakember helyi szóvivője.

A kedden záruló túra során Maradona megjegyezte, nem érti, hogy Kínában miért olyan kevés a tehetséges futballista.

„Számomra meglepő, hogy nincs sikeres labdarúgó-válogatottja egy olyan országnak, amelyben 1.3 milliárd ember él” – nyilatkozta az „isteni Diego”.

A kínai labdarúgásban az elmúlt időben leginkább a botrányok kerültek fókuszba: a vezetőket megvesztegetéssel, mérkőzések befolyásolásával vádolták, s ez nyomot hagyott a nemzeti csapat teljesítményén is, amely a 89. helyre csúszott vissza a világranglistán.

Legfrissebb hírek

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
2 órája

Elárverezik Diego Maradona „kezezős” labdáját

Foci vb 2026
2026.06.25. 21:26

Maradona a mennyben, majd a pokolban – vb-videók

Minden más foci
2026.06.25. 17:29

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21
Ezek is érdekelhetik